Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

HARMADIK RÉSZ. A XIX. század történelme. - XXI. A vallásegyenlőség. Ostromállapot, provizórium és a pátens

gr. Rechberg miniszterelnök útján nyertek, hogy t. i. a Felség a küldöttséget nem mint testületet, hanem csak mint magánszemélyeket fogadhatja. Kinyilatkoztatta azt is a miniszterelnök, hogy a kormány kész a dolgot közvetíteni, csak oly expediens találtassák, amely mellett sem a kormány tekintélye nem veszélyeztetik, sem pedig az egyház kívánságai nem szenvednek rövidséget. Ennek megtalálása végett abban állapodtak meg, hogy a küldöttség néhány tagja tanácskozást tartson a kormány fórfiaival. A tanácskozásra br. Vay Miklós, br. Prónay, Tisza Kálmán, Székács József, Hegedűs László, Révész Imre mentek el, hol csupán Zimmermann miniszteri tanácsossal találkoztak és értekeztek, de minden siker nélkül. Midó'n a küldöttség látta, hogy a kihallgatást meg nem nyerheti, egy ünnepélyes összejövetelen, mely Székács emelkedett hangú imájával záródott, egymástól búcsút vettek és br. Vay Miklós s br. Prónay Gábor kivételével jan. 30-án hazaindultak. A küldöttségnek ott maradt két illustris tagja gr. Rechberggel közölte a küldöttség ama határozatát, hogy mint magánszemélyek, a Felség előtt meg nem jelenhettek. Ezután a személyökre nézve megnyert kihallgatáson ő Felsége előtt megjelenvén, mivel emlékirat átnyújtására engedélyt nem nyerhettek, élő szóval fejezték ki hitsorsosaik kívánságát a pátens visszavonása és a zsinat összehívása iránt. A Felség a két prot. egyházat biztosította ugyan jóakaratáról, de a kérelem tárgyában egyéb megnyugtató feleletet nem adott, mint hogy személyesen akarja e nagyfontosságú kórdós megoldását eszközölni.

1 A küldöttségnek ezek szerint sikere nem volt. De azért nem maradt éppen hatás nélkül. Egyes bécsi lapok (Fortschritt) igen nagy jóakarattal nyilatkoztak a protestánsok törekvéseiről, mint amelyek teljesen távol állanak minden politikai célzattól s a birodalom épségét távolról sem illetik. Talán a kormányt is gondolkodóba ejtette a magyar protestantismus színe-javának ezen lépése. Gr. Rechberg miniszterelnök egész viselkedése ós azon szavai, melyekkel a küldöttség vezetőitől elvált, a jóindulat nem egy jelét mutatják. »Kezet nyújtok önöknek — úgymond — a békés kiegyezkedésre; ne utasítsák azt vissza.« A dolog oly látszattal bir, hogy ha a küldöttség, mint magánszemélyek, hajlandó lett volna a császár elé járulni, a békés kiegyenlítés kezdetét vehette volna. De a küldöttek oly annyira törvényes és jogos alapon állottak, hogy csak hajszálnyit sem engedhettek, csak egy pillanatra sem kelthettek olyan látszatot, mintha a kormány rendelkezéseibe ideiglenesen is megnyugodtak volna. 1 Prot. Egyh. és Isk. Lap. 1860.129—135, 161. lap. A küldöttség naplóját lásd: Die Protestantenfrage in Ungarn. Hamburg 1860. II. füz. 46—61. lap.