Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.
HARMADIK RÉSZ. A XIX. század történelme. - XX. Uralkodó és bevett vallás. Az új élet kezdete
De a rendezés még sem következett be, banem ehelyett ismét egy más nemű támadás indult meg a protestánsok ellen. Eddig a kormány, a közigazgatási hatóságok és a róm. kath. klérus az eró'szak fegyvereivel küzdöttek, most azonban a klérus egy szelidebb eszközzel tett kisérletet örök céljának egy csapással való elérésére. Az unió vagy inkább reunio gondolata volt az, amely felmerült és egy ideig élénk mozgalomban tartotta a kedélyeket. Külsőleg a romanticizmus eszméinek fényét tükrözi vissza a kisérlet, de oda bent, lelke mélyén, nem volt egyéb, mint a protestantizmus henyélésének, a romanizmusba való elsülyesztésónek kisórlete. A francia forradalom lezajlása után felébredt a romanticismus melynek egyházi téren a porosz vallási unió lett az eredménye. Az ágostai ós helvét hitvallást követő egyházak 1817-ben egyesültek. Egyes rajongóbb romantikusok most már lehetőnek tartották, hogy a protestánsok és a róm. katholikusok is egy egyházban egyesüljenek. Hogy mily fokú naivság volt szükséges ezen eszme komoly tárgyalásához abban az időben, mikor a pápaság a jezsuita szerzetrendet újból életre hívta, arról most ne legyen szó. De meg kell jegyeznünk, hogy annak az uniónak sokkal több barátai voltak a római egyház kebelében, mint a protestánsok között. Egyúttal nyilvánvaló lesz az is, hogy az uniót a róm. katholikusok úgy fogták fel, hogy a protestáns egyház mondjon le 300 esztendős múltjáról, tagadja meg, árulja el eszméit s térjen vissza az egyedül üdvözítő egyház kebelébe. Nyilvánvaló tehát, hogy ennek a kérdésnek csupán annyi köze van a romanticismushoz, hogy az illető róm. kath. férfiak egyházuk hajdani fény óért, egységeért, egyetemességeért rajongtak; azt kívánták helyreállítani. De már eszközeik nagyon is reálisak voltak, midőn a másik féltől az életről való lemondást kívánták s maguk semmiféle áldozatra nem voltak hajlandók. Minthogy pedig az anyagi s erőszakos eszközökkel folyó küzdelemben is csak erre a célra tört a hazai róm. kath. klérus: tehát a hasonló irányzatú, de a szelidebb, szellemi fegyverekkel vivott harcok tulajdonképpen egy és ugyanazon törekvés különböző fázisai. A róm. katholicismus, mely a keresztény tolerantia eszméjétől roppant vereségeket szenvedett, melyet a francia forradalom ós császárság úgy megalázott: a restaurátió korában teljes mohósággal látott régi hatalma és eszméi helyreállításához, uralomra juttatásához. A forradalom szabadelvű eszméit gyűlölő reakció szívesen sietett támogatására ezen célok elérésében, mert hiszen mindkettőnek főelve az absolut földi tekintély elvének megszilárdítása volt. A felvilágosultság és a rationalismus hatása alatt megrendült protestáns vallás ós hit, mely igen szánalmas képet nyújtott, kész
