Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

HARMADIK RÉSZ. A XIX. század történelme. - XX. Uralkodó és bevett vallás. Az új élet kezdete

A francia forradalom, különösen ennek 1792—3. évi eseményei, a felvilágosodottságot és annak minden szülötteit, gyűlöltté tették a nyugodalmas társadalmi rend összes barátai előtt. A vallásbeli tolerantia is elvesztette vonzó erejét. Sőt mivel a felvilágosodottságnak szülőanyja a gondolatszabadság ós szabad vizsgálódás protestáns principiumai voltak: a reformatio ós a revolutió egyértelmű lett azok szemében, akik figyelembe nem vették azt, bogy a reformatio által megindított tudományos, társadalmi ós politikai szabadelvüség folyamának békésen futó hullámait a tridenti zsinaton megállapított tekintélyi elvvel felfegyverzett r. katholikus egyház ós absolut állam korlátai dagasztották a világot rohamosan átalakítani, sőt felforgatni rohanó revolutió áradatává. A forradalmi szellem a római katholikus egyháznak ártott legtöbbet. Elveszítette minden vagyonát, főpapjainak magas államjogi helyzetét, egész klérusának összes kiváltságait, sőt még sajátos egyházi rendi jellegét is. Éppen azért a forradalom minden eszméinek, a fejlesztők és bomlasztóknak egyaránt, a római egyház lett legnagyobb ellensége. Ahova a felforgatás vihara el nem hatott: ott a bűnbaknak, a protestantismusnak, pellengérre állítása mutatta, hogy a római egyház védekezik. De ha ő nem izgatott volna is: úgy is maradt elég tényező, mely rossz szemmel nézett a protestantismusra. Az uralkodó, aki a koronát, az államférfiú, ki a befolyást, a nemesség, mely a rendi kiváltságokat, a polgárság, mely a békés, csendes élet nyugalmát féltette: irtózott mindentől, ami a forradalommal kapcsolatba hozható és hányan hallgattak közülök a római egyház igehirdetésére, amely szerint a reformatio nem egyéb, mint a revolutió! ? Ferenc király eredetileg rokonszenvezett a protestánsokkal. Atyja életében jóakarójuknak, pártfogójuknak látjuk. Hálásan jegyezte fel a protestáns történetírás, hogy az 1790—1. évi országgyűlés alkalmával személyesen is igyekezett a római katholikus főpapokat kapacitálni az új vallásügyi törvény érdekében. Sándor főhercegnádor asztalánál Szirmay Antalt megdicsérte, amiért a protestánsok érdekében oly határozottan beszélt és egy kanonokot ugyancsak kioktatott arról, hogy a protestánsok a királynak éppen olyan jó alattvalói, mint a római katholikusok és hogy a klérus nem helyesen értelmezi a felebaráti szeretet Krisztusi tanát.

1 De mégis, mikor uralkodóvá lett, már róla nem lehetett elmondani azt, amit ő mondott egykor atyjáról és éppenséggel nem gyakorolta a felebaráti 1 Versuch einer Geschichte der abwechselnden Schicksale der protest. Religion in Ungarn. Zürich 1797. 113. lap.