Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

MÁSODIK RÉSZ. A XVIII. század történelme. - XIX. II. József és II. Lipót

csakugyan megérte a magyarság eggyé olvadását; katholikust és protestánst egy zászló alá sorakoztatott a nemzeti ellenállás; a közjog terén egyenlően, az egyházi téren inkább a katholikusok, az oktatásügy terén inkább a protestánsok szegültek iránya ellen. Fájdalmas látvány lehetett lelkének, hogy minden rendeletével csak a visszahatást éleszti, legnemesebb gondolatai intézményekké válva ellene fordulnak; szeretetet vet és vihart, gyűlölséget arat. Meg kellett járnia az emelkedett, széles látású, de a tömegek ösztöneivel nem számoló lelkek nehéz golgothai útját, de férfias szívvel járta meg. Halála előtt, 1790 január végén eltörölte minden pátensét, aminek a nópszenvedély felzaklatásában része volt; csupán azok maradtak érvényben, amelyeknek kiadására az emberszeretet, a humanitás érzése ösztönözte, így p. o. a türelmi rendelet. Pályáját találóan jellemzi szobrának felirata: »A közjónak élt, nem sokáig, de teljesen«. Február 20-án meghalt s elhunyta felszaggatta a szenvedélyár zsilipjeit; emberöltők leigázott elkeseredése, szunnyadó törekvése tört ki egyszerre a sziklasírból kielégítést keresve, diadalmat szomjúhozva. II. József összetört a harcban, de gondolatainak jó része nagy küzködós után, egyik-másik ellenmondás nélkül belejutott a magyar törvénykönyvbe. II. Lipótnak jutott osztályrészül az a hivatás, hogy a nemzetet kibékítse a dinasztiával, a magyar nemzeti szellemet az európai világnézettel, közjogunk sarkalatos tóteleit a haladás eszméjével. A programmadás, iránymutatás azonban II. József elvitathatatlan dicsősége. II. Lipót alakja némi tekintetben háttérbe szorul bátyja mellett. A történelem II. Józsefet ünnepli a modern irány úttörőjekópen; határozottsága, engesztelhetetlen meggyőződése, eszményével való teljes egybeolvadása egyéniségét jobban kidomborítja, mint Lipótét a megegyezés útjának keresése, a történelmi jogok tisztelete, amelyekkel József szakadatlan harcban állt. Modernségre, szabadelvűségre ő sem volt kisebb bátyjánál, sőt egyik-másik kérdésben radikálisabb meggyőződésű tudott lenni. Azonban került minden erőszakot, kímélte a hagyományos nézeteket s inkább a közvélemény, mint a százados intézmények átalakítására törekedett. Montesquieu volt fŐolvasmánya, a Törvények Lelke egész vérévé vált s békés viszonyok közt mintaszerű alkotmányos államfő nevelkedhetett volna belőle. Negyedszázadon át kormányozta Toszkánát, mint absolut uralkodó, de kényuralma áldás volt Firenzének az utolsó Mediciek alatt elsatnyult népére. Ami jót uralkodó csak tehet alattvalóival, az egy szabadságon kívül, — véghez vitte. Jellemére árnyékot vet az, hogy tökéletessé fejlesztette a titkos rendőrséget, bár jelentéseiben inkább kíváncsiságból, a nép vágyainak megismerése végett