Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

MÁSODIK RÉSZ. A XVIII. század történelme. - XIX. II. József és II. Lipót

XLX. II. József és IL Lipót 545 s a vezérségről leszorította Beleznayt, aki keserűen ugyan, de bele­törődött az új viszonyokba. A keserves vergődés, ingadozás és irány ­talanság, ami a konzisztórium pár esztendei életét jellemzi, termé­szetessé teszi azt, hogy rövid időn emléke is kiveszett a köztudat­ból. 1 Hatását legföllebb abban a szívós és elkeseredett harcban nyomozhatjuk, amelyet a tiszántúli papság a világi elem ellen tíz esztendő múlva indított. Az evangélikus egyházban a központi igazgatás, közös kép­viselet eszméje termékenyebb talajra talált, mint a testvér refor­mátusok közt. Ennek természetes oka az, hogy a gondolat magából FEJLÉC EGY II. JÓZSEF FÖLÖTT MONDOTT GYÁSZBESZÉDBÓL. az egyházi életből hajtott ki s nem volt rá szükség, hogy mester­séges úton plántálják be a közgondolkozásba. Az evangélikus urak 1735 óta kisebb-nagyobb megszakításokkal, tartottak közös értekez­leteket; 1758-ban első, mondhatni vezérfelügyelőt is választottak. Zay Péter családja, akit e tisztre felkértek, a reformáció kora óta törzsökös dinasztiája volt az evangélikus egyháznak, amellyel minden bajában-sorsában együttérzett. A zay-ugróci vár az álta­lános elnyomás közepette, mint a hitszabadság rendíthetetlen kőszála emelkedett ki a zajló habok közül. Zay Péter egyénisége, nagy 1 Lásd Zoványi, egyetemes főgondnok 32—60. 1., ahol a konzisztórium történetét, Beleznay, Bessenyei erőlködéseit részletesen ismerteti s függeléké­ben okleveleket is közöl.

Next

/
Thumbnails
Contents