Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.
MÁSODIK RÉSZ. A XVIII. század történelme. - XV. Az állam és a protestantizmus
megtartása, a céhek körmeneteiben való részvétel az akatholikus lakosokra is kötelező. Az eskü dolgában a katholikus álláspontot fogadja el, csupán a tanúknak engedi meg az igazságszolgáltatás és közrend szempontjából az egyszerű esküt. Végül föl kell említenünk a hithagyásra, apostasiára szabott büntetést. Ez merőben újítás (VI. pont), mert egyetlen törvény sem szól róla, tehát nem tartották tilalmas, bűnös dolognak. Először I. Lipót 1701-iki rendeletében fordul elő. Az apostasia még szigorúbb beszámítás alá esik, ha a vádlott protestánsnak született s így kettős valláscseróben bűnös. A rendelet a megelőző vallási sérelmekre kölcsönös feledést borít, s így közvetve a római katholikus üldözők büntetlenségét mondja ki. A jövőre nézve pedig az 1715. évi XXX. t.-c. értelmében elrendeli, hogy aki sérelmet szenved, akár katholikus, akár protestáns, csak a maga nevében fordulhat panaszával a felséghez. Ilyen módon a vallásügy egyszerű közigazgatási dologgá sülyedt, amelyet a kormányközegek felelősség nélkül intéznek el. Az egyes protestáns, család vagy gyülekezet teljesen ki van szolgáltatva a hatóságok kényének. 1 A protestáns egyház közjogi helyzete ennél mélyebbre már nem sülyedhetett. Törvény nem védi, csupán bizonytalan királyi kegyelem tartogatja. Mert nem szabad feledni, hogy az a csekély engedmény is, amit a rendelet kegyelmi morzsa gyanánt oda vet a protestánsok elé, csak ideiglenes, csak újabb intézkedésig érvényes. Tehát az ország gyűlésének példájára a király is megtagadta egyházukat, elkobozta jogaikat. Az abszolút védtelenség- állapotában vannak és sorsuk enyhülése a véletlentől függ. A király, hogy mintegy betetőzze a rendek munkáját és hízelegjen gyengéiknek, haladéktalanul s ellenmondás nélkül szentesíti az 1723. évi IX. törvénycikket, mely az eretnekséget felségsértésnek nyilvánítja, s az 1722. évi II. törvénycikket, amelynek 7. §-a szerint az uralkodó csak katholikus vallású lehet. Ez a katholicizmus végleges diadalának ós a protestantizmus teljes elbágyadásának élő emlékjele. Annyi csalódás után mégis csak a királyba vetették reményöket a protestánsok. Uralkodása elején kijelentette, hogy »mindenkivel aszerint fogunk bánni, aminő hűséget tanúsít irántunk ós felséges házunk iránt,« — elképzelhetetlen, hogy ezt az elvét, amelyre annyiszor hivatkozott, a protestánsokkal szemben megtagadja. 1 A Resolutio szövegét közli Ribini Memorab. II. 249. s köv. lapokon. Ug3 7 anő elbeszéli Radvánszky és Vay kihallgatását. A pesti és pozsonyi bizottság munkálatai a Nemzeti Múzeum latin kéziratgyűjteményében egész terjedelmökben megvannak.
