Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

MÁSODIK RÉSZ. A XVIII. század történelme. - XV. Az állam és a protestantizmus

A papság befolyásának, mint határozott jellemű, abszolút hatalomra törekvő uralkodó nem engedhet nagyobb tért, mint amekkora a birodalom érdekével összefér. Bár Erdődy püspök restelkedés nélkül vallotta azt a meggyőződését, hogy »inkább legyen az ország puszta, mintsem eretnekek lakjak«, — Károly nem osztozott felfogásában. Látta, hogy a töröktől visszahódított terület művelésében az üldözött protestánsok a legmunkásabbak, legkitartóbbak és birodalma egyik óleterét metszené el, ha őket a nagyjelentőségű kulturmunkától elzavarná. Némelykor, kivált ha a bölcs savoyai herceg hatott reá, határt szabott a klérus zabolátlan üldöző dühének. Althan bíboros, váci püspök, az uralkodó egyik kegyeltje, sokalta a Resolutioadta engedményeket és Pestmegye rendéinek gyűlése előtt. tiltakozott ellene. Nyilatkozatából szikrázik a türelmetlenség és elbizakodott dölyf, a papuralom mindenhatóságának érzete. Kijelenti, hogy rémülettel s megdöbbenéssel olvasta a leiratot, amely az 1608. ós 1681-iki törvényeken alapszik, amely ennélfogva sérti a katholikus hitet, a lelki üdvösséget, az apostoli szék jogait. A rendelet intézkedéseit hamisaknak, igazságtalanoknak nyilvánítja, amelyeknek katholikus hívő nem engedelmeskedhetik. Ügyét — úgymond — a pápa elé viszi, aki hit dolgában egyedül és csalatkozhatatlanul Ítélhet. E vakmerő ellenszegülést még sem nézhették el a rokona kedvéért becézgetett bíborosnak sem. Királyi parancsra Pest megye széttépette a protestatiót, őt magát Bécsbe idézték királya elé számadásra; mivel a megjelenéssel késett, zár alá helyezték összes püspöki javadalmait. Erre meghajolt Althan s Károly, aki saját bátorságától szinte megijedt, visszahelyezte kegyeltjét a dús jövedelmű püspökségbe. Ez adatból is látszik, hogy a királynak lett volna hatalma és módja a protestánsok megvédésére, ha a jóakaró szándék fölébredt volna benne. A rendi alkotmány formái, amelyek hajdan a királyi akaratot lenyűgözték, mindegyre jobban elértéktelenedtek, elvesztették tartalmukat s Magyarország közeledett a királyi kényuralom felé. Temérdek személyes érdek és vágy kielégítése függött a koronától; a becsvágy, ambíció csak az udvar pártfogása révén érvényesülhetett, s tényleg III. Károly is, Mária Terézia is gazdasági kedvezményekkel, kitüntetéssel a magyar nemesség nagyobb részét lekötelezte a a Habsburg háznak. Az ily módon megnyert urak sem nem tudtak, sem nem akartak igazi ellenzéket alkotni a birodalmi kormány központosító hatalmi törekvéseivel szemben. III. Károly 1730 óta egész 1740-ben elkövetkezett haláláig nem tartott országgyűlést és senki sem ütközött meg rajta, a megyék nem követelték. Azzal a hittel hagyhatta országait utódjára, hogy Magyarország is kormányozható a rendek hozzájárulása nélkül s okos politikával beolvaszt-