Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

MÁSODIK RÉSZ. A XVIII. század történelme. - XV. Az állam és a protestantizmus

Pált is üldözték azzal a gyanúval, hogy hűségesküje dacára Rákóczival levelez és a bujdosó fejedelem haza jövetelének útját egyengeti.

1 Ártatlansága azonban kiderült s »aki vermet ásott a becsületes embernek, maga esett bele.« A kath. párt szemében a bécsi és linci békekötés törvénytelen, mert fegyverrel csikarták ki, mert protestáns többség cikkelyezte be s az 1681-iki törvény a végső határ, ameddig az ország a protestantizmus iránt való elnézésben és türelemben elmehet. E törvénynek is azt az értelmét fogadták el, amit a Lipót-féle explanációkban találni, amelyeket a protestáns közvélemény a Kollonits műhelyében készült hamisítványoknak tartott. A protestáns vallás előttük nem bevett vallás (religio recepta), hanem csak a béke kedvéért egy ideig még megtűrt vallás (propter bonum pacis adhuc tolerata). A papság eleve tiltakozott a protestánsoknak szánt engedmények ellen s felszólították a királyt, hogy az apostoli hitet az apostoli királyságban állítsa vissza régi jogaiba.

2 A protestáns követek régi történelmi jogaik alapján álltak ós sérelmeik gyökeres orvoslását, a »restitutio in integrumot« óhajtották. Azonban érezték, hogy a rosszindulatú többséggel szemben aligha győzhetnek és beérték volna kevesebbel is, csakhogy a jövendő békés fejlődést valamikép biztosítsák. A királyhoz fordultak, hivatkoztak arra, hogy ha az országgyűlésen nem is, de az országban még övék a többség s felsorolták sérelmeiket; elpanaszolták, hogy az óhitűek, anabaptisták, zsidók nyugalmasabb életet élnek s üldözőik a vallási versengés szításával csak az ország erejét gyengítik. A válasz soká késett. Egy év múlva ismételték a folyamodványt Erzsébet királynénál, aki protestánsnak született s akitől ennélfogva némi pártfogást reméltek. 1714. április 28-án végre megjelent a várva várt kir. rendelet, azonban nagy csalódást hozott a folyamodókra. Tartalma ismétlése I. József 1710-iki novemberi rezoluciójának, mely a forradalmi idők vallásügyi változásait érvényteleneknek nyilvánította, s mindent az 1703. évi állapotba helyezett vissza. Megrójja az »akatholikusokat«, hogy az 1681. és 1687. évi törvény ellenére több helyütt folytatják a nyilvános vallásgyakorlatot, a nem articularis helyeken, nemesi házakban istentiszteletet tartanak, prédikátort,mestert hívnak; az articularis helyeken papjaikat királyi engedély nélkül szaporítják; tanítóik bebarangolják a szomszéd falvakat s apasztják a plébánosok jövedelmét; a törvényes ünnepeket, ahogy az esperesek jelentéseiből látni, meg nem tartják, 1 Négyesy László: Ráday Pál munkái. 32. 1. 9 RibinT: Memorabilia Augustanae confessionis in regno Hungáriáé II. 518—521. 1.