Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

ELSŐ RÉSZ. A XVI. századbeli vallásjavítás Magyarországon 1606-ig. - XI. A protestáns egyház külső története. Magyarhoni és erdélyi országgyűlések. Bethlen Gábor és a Rákóciak

évre Ferdinánd országgyűlést hívott" össze Sopronba, mely — különösen Esterházy nádor és Pázmány érsek és párthíveik torzsalkodása miatt a —következő évbe (1634/5.) is átnyúlt. Itt a vallásügyre vonatkozólag' következő törvénycikkek hozattak: Az anabaptistáktól szigorúan megkövetelik, hogy felekezetükbe egy keresztyént is bevenni, vagy újra megkeresztelni ne merészeljenek (26. t.-c.); a vallás szabadságának ügyére nézve a koronázás előtt kiadott 1608-ik évi első törvénycikk és hitlevél hatodik feltétele érvényben maradjon. Ez az országgyűlés is Pázmány feltétlen befolyása alatt állott, aki vallási téren nem ismert megalkuvást s nagy veszteség volt" a katholikus egyházra, midőn 1637-ben március 19-én elhalálozott. Pázmány kétségkívül az ellenreformáció leghatalmasabb vezórférfia volt s korának is legnagyobb fórfiai közé tartozott. Tudomány, ész ós erős akarat egyesült benne. Neveltetésénél fogva erős meggyőződésévé vált, hogy az egyén üdvöt s az ország jólétet csak a katholikus vallás által nyerhet. Ezért egész működése oda irányult, hogy a katholikus egyház hatalmát emelje, a protestantizmust pedig kiirtsa. Mint szónok, mint író, mint főpap erre törekedett ós mivel mint érsek nagy hatalommal bírt, a katholikusok tisztelettel, a protestánsok pedig félelemmel néztek feléje. Jelleméből hiányzott a vallási türelemnek az a szép vonása, mely Bethlent oly magasra helyezi kortársai között. Nem titkolta abbeli nézetét, hogy ha tehetné, az összes protestáns papságot kiűzné az országból. Az országgyűlésen mindig azokkal szövetkezett, akik a protestánsok ellenségei voltak. Ezt tette az 1608., 1609., 1618. és 1625-iki országgyűléseken is. Bethlenben méltó ellenfélre talált; de legyőzni nem bírta. Legtöbb bajt okozott neki az által, hogy híveit egyenként elhódította és így terveinek keresztülvitelében meggátolta. A Habsburgház nem kevesebbet köszönhet neki, mint maga a római egyház. Soha az uralkodóház érdekei nem voltak annyira összefüződve a kath. vallással, mint Pázmány korában; s ez magyarázza meg azon nagy szenvedések ós csapások forrását, melyeket a protestantizmusnak ez időben eltűrnie kellett. Pázmányt a sírban egy hónappal előzte meg királyi barátja, II. Ferdinánd, aki sok tekintetben hasonló jellemvonásokkal bírt. Február 15-én szűnt meg élni a király, aki a kath. vallás uralmának helyreállítására fordított túlbuzgalmával s hajthatatlan akaratával annyi vérbe ós gyászba borította országát és különösen protestáns vallású alattvalóit. Ferdinánd jellemében tagadhatatlanul oly vonások is vannak, melyek az emberi nagyság tulajdonai közé volnának sorolhatók egy magánembernél. A saját indokolt meggyő-