Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

ELSŐ RÉSZ. A XVI. századbeli vallásjavítás Magyarországon 1606-ig. - IX. Budolf uralkodása és az ellenreformáció

Az erdélyi fejedelmi szék recsegése, majd teljes összedólése aggodalmat keltő visszhangot támasztott Magyarországon is. A XVI. század utolsó és a XVII. század első éveiben recsegettropogott itt is úgy a magyar nemzet 700 éves alkotmánya, mint Krisztusnak újból épített temploma. Kantár nélkül rohant most már a politikai reakció és az ellenreformáció rég előtte lebegett céljai felé. Kidőlvén a régi jeles magyar főurak, Pálífy, Nádasdy s több mások, a kormányzat oly egyének kezébe ment át, kik a király engedelmes szolgái, mindenre kész eszközei voltak, kik nemcsak vakon követték a Prágából kiadott parancsot, de maguk serkentették a királyt az államcsínyre, az erőszakoskodásra. A tanács általában papi intézménnyé vált s például 1601-ben 14 püspök mellett csak 6 világi tagja volt. E főpapok közül csak egy-kettőnek volt egyházmegyéje, a többi a király kegyéből, vagy jogtalanul szerzett jövedelemből élt. »Nóma kutyák maradtak, — miként ezt egy a pápa számára készült s így a katholikus forrásból eredő emlékirat mondja — mikor az ország jogainak megvédéséről volt szó,« melyeket különben sem ismertek.

1 Nem volt az a törvénytelenség, az a jogtiprás, melyet ne helyeseltek volna — mondja Acsády; — a világi tanácsosok egy követ fújtak velük, s a királyi tanácsnak egyházi és világi magyar tagjai 1604 áprilisi nyilatkozatukban a magyar királyt korlátlan uralkodónak nyilvánították, kinek a többek közt joga van minden templomot elfoglalni; egyszersmind a királyt »véres« harcra hívták fel a r. katholikus vallás érdekében

2 »A prágai német tanácsosok — mondja a pápához intézett emlékirat — a magyar püspökök hatalmát nem az egyház érdekében növesztették oly nagyra, hanem azért, hogy e püspököknek, mint saját teremtvényeiknek a segélyével kényük-kedvük szerint és a maguk zsebe javára foszthassák ki a lakosságot.« A magyar kamaráknak élén, melyekben a magyarok »romlasunknak fő feszket« látták s melyek szerintük »minden gonoszságnak kútfejei, ezekből buzogván ki minden törvényünknek, szabadságunknak romlasi»,

3 főpapok állottak, p. o. Kutassy János esztergomi érsek, ennek halála után Pethe Márton, Migazzi Vilmos váradi püspök és Szuhay, ez erősen megbélyegzett főpap, ki »vas iga alá, a Szuhay királysága alá vetette az orszagot« — mondja Illésházy 1 L. Károlyi Árpád : A korponai országgyűlés c. művében és a Magy. Orsz. gyűl. Emlékek XI. köt. 8 L. A magyar nemzet tört. V. köt. 569. 1. 3 Bocskay Istv. 1605. jul. 17. békepontjai. L. Károlyi és Magyar Orszgy. Emi. XI. köt. 43. 1.