Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

ELSŐ RÉSZ. A XVI. századbeli vallásjavítás Magyarországon 1606-ig. - IX. Budolf uralkodása és az ellenreformáció

A mondott időtől fogva a világtól úgyszólván elzárkózott, prágai várába visszavonultan, az érzéki örömöknek, tudományos és áltudományos szenvedélyeinek ólt, kiváló szeretettel foglalkozván a csillagászattal, a csillagokból való jóslással, a vegytannal, ennek fattyúkinövéseivel, a bölcseség kövének feltalálásával vagy óracsinálással; országainak kormányzását pedig testvéreire, — bár ezek iránt is bizalmatlan volt — még inkább aljas, hízelgő, jellemtelen, kincssovár, erőszakoskodó, a magyar nemzetet és a protestantizmust gyűlölő tanácsosaira bízta. Ily fejedelem uralkodása alatt, ily körülmények között újult erővel foghattak hozzá a vallásjavítás ellenségei a kathol. egyház felépítéséhez-, fokoztatván erejük és buzgóságuk annak tudata által is, hogy az egykori egyházi javaknak a főpapság kezeibe teljes mértékben való visszajutása az evangéliomi felekezetek megtörésétől függ; de fokozta annak tudata is, hogy ők nem magukban, nem szórványosan küzdenek, hanem az ellenreformáció nagy munkája megindult Európa-szerte. Bevégződvén ugyanis a trienti zsinat 1563-ban, ez, bár végzéseivel egyelőre a műveltebb katholikusok közül is többen elégedetlenek voltak, új erőt s önbizalmat öntött a vallásjavítás által erősen megingatott pápás egyházba. Annak a nagy épületnek, melyet középkori Egyháznak nevezünk, már Luther fellépte előtt repedeztek itt-ott a falai, tágultak eresztékei, recsegtekropogtak szúette gerendái. A trienti zsinat kitatarozta az avult épületet amennyire csak lehető volt. Azokat, akikben erősebb volt a régi intézményhez való ragaszkodás, vagy akiket világi önző, hatalmi érdekek Kómához kapcsoltak, azokat erős kötelékkel egymáshoz fűzte, azokra nézve ezentúl lehetetlenné vált az ingadozás, a tétovázás. Aki az egyház által megállapított hitcikkelyeket elfogadja, az jó kerestyén, aki azok közül csak egynek az igazságát is kétségbe vonja, az — mondja a trienti zsinat — legyen átkozott, vagyis az olyan nem tagja az egyháznak. így létrejött s megvan manapság is a római egyházban a hitegység. Megvolt és megvan a szertartásokra nézve az egység, hisz a világ mind az öt részében az istentisztelet nyelve a latin, szabályozója a breviárium; megvan az egység a kormányzatra ós az egyház szervezetére nézve. Az összpontosítási és a korlátlan hatalmi elv keresztül van víve teljes következetességgel. Egy központból — Rómából — vezeti az abszolút hatalmú pápa az egész r. kathol. egyház kormányzását, egy főpap — érsek vagy prímás — áll mindegyik ország vagy tartomány egyházának az élén. Az alárendeltek a felsőbbekkel szemben feltétlen engedelmességgel tartoznak viseltetni. Hatalmas rendszer. Megvolt s az idők haladtával, a tudomány és felvilágo-