Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

ELSŐ RÉSZ. A XVI. századbeli vallásjavítás Magyarországon 1606-ig. - IX. Budolf uralkodása és az ellenreformáció

testáns felekezetek mindegyike, de kivált az e század utóbbi harmadában egyre erősbödő kálvini felekezet a politikai szabadság s az alkotmányosság szellemére is ólesztőleg hatott, a király gyűlölete kiválóbb mértékben a protestánsok ellen irányult, míg ellenben a katholikus egyházban, ennek a korona által kinevezett s ettől függő főpapjaiban, még inkább az ezek oldala mellett, sőt nem ritkán ezek élén harcoló jezsuitákban a korlátlan királyi hatalom erős oszlopait vélte felismerni. A korlátlan uralom után való vággyal együtt hazahozta Rudolf a túlrideg, feszélyes udvari szokásokat, melyek a király ós nemzet között az eddiginél sokkal magasabb válaszfalat emeltek, melyek a trónon ülőt majdnem földi istenként tüntették fel.

1 A magyar nemzetben megvolt a király iránt az őszinte szeretet ós tisztelet érzése, de a gerinctelen udvaroncok szolgalelküsóge, az aljasságig menő hízelgés, kétszínűség nem fért össze a természetével. A Mátyás király életéből, udvarából fennmaradt ekkor még alig egyszáz éves hagyományok messze elütöttek a Rudolf udvarában uralkodóvá lett szokásoktól, a király s a nemzet szíve ós gondolkodásmódja között támadt üreg egyre szélesedett. Etelköz ós Madrid távol esnek egymástól, az ősmagyar alkotmányos szellem ós a II. Fülöp udvarában kifejlett és onnét hazánkba áthozott korlátlan uralmi szellem s udvari szokások nem voltak összeegyeztethetők. De volt még Rudolfnak egy felettébb szerencsétlen öröksége őseitől: szópunokája volt ő apai-anyai ágon az eszelős Johannának, s az a lelki baj, mely ezt évtizedekre élő-halottá tette, Rudolfban eleinte félénkség, búskomorság alakjában, majd hova-tovább veszélyesebb módon nyilatkozott. Ezért az a 32 óv, mely alatt ő a magyar királyi székben ült, kiválóan szerencsétlen szakasza hazánk történelmének, kivált 1581 után, amikor a sok betegeskedés következtében kedély világa mindinkább elborult. »Magyarország trónusán idegbeteg király ült, kinek cselekedeteit és azok indító okait inkább a patholog ós az elmegyógyász, mint a történetíró világíthatja meg. Uralkodásában lélektani fejlődós, kül- ós belpolitikájában elv, irány, következetesség nincs . . . egyénisége teljesen érthetetlen maradna, ha szem előtt nem tartanok, hogy betegsége megfosztotta erkölcsi és értelmi beszámíthatóságának teljes birtokától.« 2 1 Rudolf mintaképét s rokonát, II. Fülöpöt emberfia nem látta nevetni avagy mosolyogni, illetlen dolognak tűnvén fel az udvar felfogása szerint, hogy a királyi felség mosolyra nyissa ajakát; legelső minisztere megállapított távolságban térden állva tehetett előtte jelentést az állami ügyekről. s L. Acsády: »Magyarorszag három részre oszlásának törtenete.« Millen. Tört. V. k. 431—432. 1.