Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

ELSŐ RÉSZ. A XVI. századbeli vallásjavítás Magyarországon 1606-ig. - VII. A szentháromság-ellenes irány. Unitáriusok

tartott s annak befolyása alatt állt fejedelem s ennek több főembere, mint Békés Gáspár, Hagymást Kristóf, Csáky Mihály is a Socin-féle tanokat befogadták, valamint befogadta a kolozsvári polgárok jelentékeny része is, kik előtt a kolozsvári piacon Dávid oly elragadó beszédet tartott, hogy a nép vállaira emelve vitte be a főtemplomba, mely ezentúl jó ideig unitárius templomul szolgált, gyors fejlődésnek indult az új felekezet innen is, de kivált túl a Királyhágón. Ámde ébren voltak a két evangéliumi s kivált a kálvini egyház őrállói is. Amint Dávid először szentháromság-ellenes gondolatokat nyilvánított, szemben találta magával a kolozsvári iskola alapos képzettségű, tanítóját, Károli Pétert és Fabricziust, kik igyekeztek az új ár elé korlátokat emelni, mígnem a rohanva terjedő ár miatt amaz Nagyváradra, emez Sárospatakra menekült. Az Egri Lukács megcáfolására Göncben összejött (1566) atyák egy lelkeshangú levélben buzdítják »a tiszántúli atyafiakat« a sátán ellen indítandó küzdelemre«. Minden pásztoroknak és doktoroknak — mondják e levélben — tisztökkó van téve, hogy igyekezzenek oly szorgalommal, aminővel csak lehet, az Isten fia egyházának felépítésére és nem rombolására; . . . kötelességük az igaz pásztoroknak, hogy ne csak igazán tanítsanak, hanem még az ellenmondók irányában is utasítsák az Isten igéjéből az övéiket, . . . mert az ördög sem szűnik meg szélesbíteni a maga országát.« A »tiszantuli atyafiak« vezórférfia, Melius, e buzdítás nélkül is kész volt a »szervétusi balga beszédek« megcáfolása végett a síkra kiszállni. Felkereste az ellenfélt saját táborában. Amint neszét vette Dávid újításainak, bement Erdélybe több társával együtt, majd megjelent a fentebb említett marosvásárhelyi hitvitán (1566), küzdött az új tudományt hirdetők ellen egész lélekkel; miután pedig itt az ár feltartóztatásán hiába fáradozott, zsinatot hirdetett Debrecenbe 1567 február 24-óre, melynek egyik főfeladata — mint fentebb láttuk (97. 1.) — a kálvinistaságnak a lutheránussággal szemben megállapítása volt, másik s talán még fontosabb hivatása a szentháromság tanának megoltalmazása. Éppen ezért Melius e zsinatra meghívta nemcsak a magyarországi lelkészeket, de egyszersmind azokat is s pedig úgyszólván követelőleg, akikkel szemben közelebbi erdélyi látogatása alkalmával ellenfélként állott. A zsinati meghívóval egyetemben közölte az »Igaz tóteleket is, melyek a szentírásból az egy Istenben való egységről ós háromságról a Szabellius és Socinus eretnekségével megfertőztetett eretnekek szörnytanai ellen vetettek« s melyek e zsinat elé megvitatás végett kitüzettek.