Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

ELSŐ RÉSZ. A XVI. századbeli vallásjavítás Magyarországon 1606-ig. - VII. A szentháromság-ellenes irány. Unitáriusok

VII. A szentháromság-ellenes irány. Unitáriusok, Stancarus és a stancaristák. Mélyebb nyomokat ugyan nem hagyott maga után Stancarus sem külföldön, sem hazánkban; de mivel nevét a váltságtanba vágó sajátságos nézete által ismeretessé tette — legalább pár évtizeden át — az egyháztörténelemben, de főként mivel hazánkban — innen és túl a Királyhágón — országos törvények is hozattak ellene és követői ellen, pár szóval meg kell emlékeznünk róla és az általa hirdetett tanokról. Stancarus Mantuában születt 1501-ben; Luther fellépése után csakhamar hirdetőjévé lett hazájában a reformátori eszméknek, de az inkvizició figyelmét emiatt magára vonván, menekülnie kellett Olaszországból 1542-ben. Különböző helyeken töltött több-kevesebb időt, mígnem 1544-ben a bécsi egyetemen lett a héber nyelv tanára. De pár év múlva, miközben írói működése méltánylásául a bázeli egyetem tudori címmel tüntette ki, innen is menekülnie kellett. Több évi bolyongás után Magyarországba került Petrovics Péter orvosául. 1549-ben Kolozsváron tartózkodott, s itt Nagy-Szeben városa iskolájának szervezése iránt tanácsot kért s kapott tőle. A szebeni tanács kész lett volna tanárul is alkalmazni, de nyugtalan vére Lengyelországba hajtotta. Krakkóban lett tanára a héber nyelvnek; innen az érsek zaklatásai miatt Leszczinsky protestáns főnemeshez menekült. 1551-ben pedig a königsbergi egyetemnél nyert alkalmazást mint a theologia és a héber nyelv tanára. Königsbergben ekkortájt támasztott Osiander a theológusok körében élénk vitát azon állításával, hogy Krisztus nem az ő istenemberi, hanem csupán isteni természete által szerzett nekünk váltságot, megigazulást. Stancarus alig hogy elfoglalta itt állását, azonnal beleelegyedett a vitába, s az őt jellemző szenvedélytől elragadtatva, ama másik túlzó állítással lépett fel, hogy Krisztus csupán emberi természete által szerezte a váltságot, mert hiszen ha istenemberi, vagy éppen isteni természetével szerezte volna a váltságot, — tanítá — akkor ő önmaga előtt is közbenjáró lett volna érettünk, emberekért. Az e nemű hittani kérdések iránt melegen érdeklődő