Horváth Edit: Líceumi olvasókönyv (Sopron, 2018)
ISKOLAÉPÜLET - Az épület
77 Gombocz Miklós igazgató Az iskolaépület 1894. évi átépítésének ünnepélyes avatásáról Könnyes szemmel vonultunk ki 1894-ik évi május hó 31-én tartott évzáró ünnepélyünk napján régi iskolai épületünk díszterméből, melyhez intézetünk hat évtizedre terjedő történetének tanulságos emlékei fűződnek. A szokottnál nagyobb számmal gyülekeztek össze főiskolánk barátai, midőn ez ünnepélyes Exodus alkalmával, kapcsolatban az iskola jóltevői iránt való kegyeletes megemlékezés megújításával s az ifjúság elbocsátásával, a hála utolsó áldozatát raktuk az oltárra, melynek romjain azóta uj, az eddiginél díszesebb templom épült. Mi a kivonulás ünnepét üljük. Kivonulunk most e teremből, e tiszteletreméltó csarnokból, mely annyi komoly s lélekemelő, annyi nemes és dicső jelenségnek volt színhelye. Nem fájó érzés nélkül gyülekeztünk itt össze ma utólszor. — Szivetek hangosabban dobog, — a mi szivünk, azoké is, kik régen-régen mutatták be itt lelki termésük első gyarló zsengéit, kik e falakban üdvözölték szellemük első gyenge szárnycsattogásainak türelmes, hálás tanúit. A boldog visszaemlékezés rég eltűnt ifjúságunk szép éveire, — ez az, ami ugyanazt az édes-fájó hangulatot ébreszti kebelünkben, mely — szeretem hinni — a ti sziveteket is dobogtatja. Isten veled, te kedves hajlék! Isten veletek, ti kedves falak! — E falak le fognak omlani, de ami nem fog, aminek nem szabad romba dőlni, az a kegyelet oltára, amelyet ma hálás szivünkben emelünk. Senki közülünk ma el ne távozzék innét, addig el ne távozzék, míg e falakból egy követ ki nem bontott, magával nem vitt! Legyen az emlékköve az e falak közt töltött áldásos múltnak, alapköve a hálaoltárnak, mely a szívben épüljön. — Mondom nektek, ha ti hallgattok, »a kövek fognak kiáltani!«
