Horváth Edit: Líceumi olvasókönyv (Sopron, 2018)
ISKOLATÖRTÉNET - Emlékbeszédek, ünnepi beszédek: Müllner Mátyás, Fridelius János, RibinyJános, Domanovszky Endre, Hetvényi Lajos, dr.JauszBéla, Peéry Rezső, Baráth Zoltán, Ikvai Nándor, dr. Lampérth Gyula, Tölli Balázs, Szimon János
40 ISKOLATÖRTÉNET nyokon kívül ez magyarázza meg azt a felemelő és ritka jelenséget, hogy amidőn iskolánkban ez az irány legklasszikusabb és legerőteljesebb kifejezést nyert, akkor a soproni líceumi diákok a kultúra több ágában úttörők lesznek. — Az „örömünnepek" előadásainak szárnypróbálgatása a múltban ezáltal emelkedik ki az iskolai élet szűk köréből és Sopron művelt társadalmára nézve azt a hivatást tölti be, amit ma itt az „Irodalmi és Művészeti Kör" végez s az országra nézve azt a szép munkát kezdi meg, amit a híres keszthelyi helikoni ünnepek folytatnak s aminek örök otthonát 1825-ben a „legnagyobb magyar" alapítja meg. Mert amidőn a serdülőkorú Széchenyi István az „örömünnepek"en ott ül atyja mellett a vendégek között s gyermek leikével is érzi a magyar nyelv művelésére, a szellemiek gyarapítására irányuló buzgóságot, bizonyára nyer itt legalább hangulatot ama sejtelemszerű érzésének kialakulásához, mely a férfiúnak elméjében már tiszta gondolattá, erős meggyőződéssé, a lánglélekben prófétai látássá válik: „Magyarország nem volt, hanem lesz". — Vagy amidőn ti jó régi ifjak a „Deákkuti vármegyét" megalapítottátok s törvényes módon magatok közül főispánt, alispánt, vármegyei tisztviselőket választottatok, több mint játék, a szórakozás színében is komoly dolog volt az; jele annak, hogy eleve megéreztétek: a bekövetkező időkben mire lesz szüksége a magyarnak; az alkotmányos élet tisztelete, a nemzeti érzés ápolása, egészséges közszellem megteremtése, férfijellem edzése folyt a zászló alatt, mely alá gyülekeztetek. A zászló még meg van s azt az eszmét, mit képvisel, iskolánk nem hagyta el s ne is hagyja el soha. Eszméje ez: az iskola nemzeti szellemben az életre neveljen és az életnek helyes irányú fejlődését mozdítsa elő. Iskolánk negyedfélszázados létének eme ereje a jövő érdekében kötelez bennünket, jelen nemzedéket: tanítókat és tanulókat egyaránt. A mi tanítói s nevelői személyiségünkben testesüljön meg az a szellem, mely a múltban iskolánkra mindig virágzást hozott. A mai nehéz viszonyok között is tartsa meg a szeretetet pályánk és az ifjúság iránt, az ürömcseppek lenyelése közben is lelkesítsen kitartó munkára az a meggyőződésünk, hogy „elvesz a nép, mely tudomány nélkül való". — És te, szeretett ifjúság, mostani növendékek, becsüljétek meg azt, hogy a nagy múlt által megszentelt falak közé járhattok; legyetek méltók a régiekhez, akik mindig megértették azt, hogy mit vár tőlük a jövendő. Ne a kényszer, ne pusztán egyéni jövőtöknek bármely áron való biztosítása vezessen, hanem maradj átok hívek iskolánk hagyományaihoz. Fogjon tüzet a ti szívetek az emlékezésnek e mai oltáránál s gyuladjon fel lelketekben a régi láng nemzeti létünk felvirágoztatása iránt. Ébredjen fel az a tudat, hogy nem
