Hárfahangok. Szerk. Payr Sándor. Budapest 1906.

I. Isten dicsősége.

I.

Isten dicsősége.

Fohászkodás.

Isten ! kit a bölcs lángesze fel nem ér,

Csak titkon érző lelke óhajtva sejt:

Léted világít mint az égő

Nap, de szemünk bele nem tekinthet.

A legmagasb menny s aether Uránjai,

Melyek körülted rendre keringenek,

A láthatatlan férgek a te

Bölcs kezeid remekelt csudái.

Te hoztad e nagy minden ezer nemét

A semmiségből, a te szemöldöked Ronthat s teremthet száz világot,

S n nagy idők folyamit kiméri.

Téged dicsőit a Zenith és Nadir.

A szélvészek bús harcza, az égi láng Villáma, harmatcsepp, virágszál Hirdeti nagy kezed alkotásit.

Buzgón leomlonj színed előtt Dicső!

Majdan ha lelkem záraiból kikéi,

S hozzád közelb járulhat, akkor A mi után eped, ott eléri.

Addig letörlöm könnyeimet, s megyek

Rendeltetésem pályafutásain,

A jobb s nemesb telkeknek útján,

Merre erőm s inaim vihetnek.

Bizton tekintem mély sírom éjjelét!

Zordon, de oh, nem, nem lehet az gonosz,

Mert a te munkád: ott is elszórt Csontjaimat kezeid takarják.

Berzsenyi Bániéi.

Payr Sándor: Hárfahangok.

1