Hárfahangok. Szerk. Payr Sándor. Budapest 1906.
I. Isten dicsősége.
2 Istennek dicsősége. — Moore. — Uram, e csodás mindenségnek Élete, fénye te vagy egyedül. A föld mosolya, fénye égnek Csak visszsúgárok lelked fényiből. Mindenütt ragyog teremtő kezed, Mind, a mi szép és fényes, a tied ! Midőn a nap búcsúsugára Pihen az alkony küszöbe fölött, Szemem a mennybe hat s ott jár a Szent rejtek arany lámpái között. A nap, mit szelíd fény felhője fed. Ragyogó útján, Uram, a tied ! Ha az éjjel homályos árnyán Áttündökölnek a szép csillagok, Mint sötét madár, melynek szárnyán Számlálhatatlan fényes szem ragyog, E szent homály, e csillagezered Végtelensége, Uram, a tied ! Az ifjú tavasz lágy fuvalmán Meleg szerelmed lehellete van; Szemednek fénye ragyog nyílván A nyárnak ékes virágaiban. Mindenütt látszik ragyogó kezed. Mind, a mi szép és fényei?, a tied ! Szász Káról)/. Dicsőség a magasság Istenének ! Hogyan nevezzelek, hatalmas Isten, Világosságnak atyja, Istenem?! Mindazt, mi áldás földi életemben, Mindazt, csupán neked köszönhetem. Tetőled száll alá minden ajándék, Hozzád vezessen minden óhaj, szándék; Zengjen ma ajkimon a hálaének: Dicsőség a magasság Istenének!
