Hárfahangok. Szerk. Payr Sándor. Budapest 1906.
II. Ünnepnapok - e) Husvét.
Fönségesebb jelentés rejlik abban, Mint korlátolt szemünk felismeri, Hogy magasabbra vágyik domb, madárdal, Fölleg, ima — és minden emberi! Egy szót susog az égre szálló harmat Az istenek felé vivő remény, A szép szivárvány, mely mosoly gyanánt rezg Az égnek fellegárnyas kék szemén! Egy eszme rejlik minden szárnyalásban, Mit csak a szív sejt s meg nem érti más, E szó, ez eszme köt az Istenséghez, E szívrázó ige: „Föltámadás!“ Ö, a ki által verve érczszögekkel, Végpercziben bocsánatot rebeg És haldokolva is csak azt tanítja: Szeressük egymást, — legyünk emberek! Ő mondta ki legelső’ a dicső szót, A melytől egy mindenség visszazeng: „A sír csupán új élet mély kapuja, Valódi életünk az, odafent!“ Mint a virágról hímpor és vidám lomb, Bíborszirom lehullik, elmarad S csupán virágok lelke, édes illat Repül magasra, — úgy a föld alatt A porhüvely csak lelkünk múló szirma, A melynek itt lenn kell maradnia, Hogy szabadon repüljön a magasba, A hol hazája örök glória ! — Husvét, te túlvilágnak ünnepnapja, Taníts meg e szent szót megérteni, Hogy fölismerjük azt, mi szívünk mélyén Örökbecsű, múlhatlan, isteni! Hangoztasd az igazság harsonáját, Mely elnémít örökre, elmúlás — Harsogjon át az örvendő világon Szent diadalzenéd: föltámadás ! Váradi Antal. óZ 39
