Hárfahangok. Szerk. Payr Sándor. Budapest 1906.

FÜGGELÉK. XVI. Az eklézsia humora.

Majd meg a sírt méregetik, Gond nélkül enyelgve:

Szól az egyik: elég mély ám! Mond amaz: No, menj le.

Egy harmadik belemarkol A felhantolt földbe,

Mely kezéből forrásként jő Lassan kiömölve.

Katonásdi járja aztán Körül a sír martján;

Kettő köztük bírókra kél Egymást helybenhagyván.

A kis Antal Klárikával Ott ül a sír szélén.

! Bús szegényke. Dalt is dúdol Gyermeki kedélylyel.

Játszadoznak. Jó mulatság,

S a mi jön tetézi.

Temetés van, mindjárt jönnek, Érdekes lesz nézni.

Játszadoznak. A menet jön, Végczélunkhoz tartva, Összebújnak a kicsikék, Kezükben a sapka.

Teveli Mihály. «3?

Szent Pál madarai.

Egy szent, ha jól tudom: Pál, hajdanában A tömeg közé ment és prédikált.

A hétköznapi dolgokkal vesződő Népség azonban nem hallgatta Pált.

Hiába folyt malasztos ajakáról Mézédes szózat, dallamos beszéd:

Körötte néhány perczig járt, zsibongott, Aztán magára hagyta őt a nép.

Égő bánattal sajdult meg a lelke,

Szíve mélyéig elborult a szent.

S a város önző, szívtelen zajából Vadon erdőség nagy csöndjébe ment.

Beszélni kezdett ott a madaraknak,

A fák közt zengő búval prédikált,

És a madarak rengeteg csoportja Köréje gyűlt, mélán hallgatta Pált.

Sűrű rajokban, suhanó felhőkként Szálltak mindenfelől a madarak.

A városi nép csodálkozva nézte,

Hogy mind az erdő egy pontjára csap.