Hárfahangok. Szerk. Payr Sándor. Budapest 1906.
FÜGGELÉK. XVI. Az eklézsia humora.
423 S apraja, nagyja, dolgát abbahagyva, Tolongott, tódult az erdő felé. És nézte a csodát, a bűvös látványt, Hogy a szeme is kifáradt belé . . . így történt. És akárhogy méregessük: Ilyen volt és lesz mindig a világ! Az ige malasztjával nem törődik, De megmozgatja a — kíváncsiság. «3? Endrödi Sándor. Jutka néne. Egyszer a midőn ép’ A. templomból méné, Az öreg Bimbóknét Látja Jutka néne. Bimbókné, Bimbókné, Üszgalambom, szentem! Beli szeretem, hogy most Á templomba mentem. Az a tisztelendő Ejtett oly beszédet, Hogy aranyrámába Foglalnám e végett. Eszemadta papja! Égett, lángolt szinte, Mikor egyet szólott, Vagy kezével inte. Elhiszem, rubintom! De — követem szépen — Mégis hát mi volt oly Szép a szent beszédben? Hogy mi volt... ? mi is volt... ? — Habozott a néni — Azt aligha most már Eltudnám beszélni. Mert midőn így szólott: „A mint meg van írva Kajafás — Kajafás ! ..— —“ Elfakadtam sírva. Szelestey László. Páduai szent Antal lázadása. Uram! én mindig szentül éltem, Tűrtem, szerettem, jól tudod. Szeretni szeretek tovább is, De tűrni tovább nem tudok. Ne vedd rossz néven lázongásom S ha eléd tárom szívemet. De a mi sok, hát igazán sok S szó nélkül hagyni nem lehet.
