Hárfahangok. Szerk. Payr Sándor. Budapest 1906.
II. Ünnepnapok - e) Husvét.
35 Sötét homály volt a sír éjjelében, A legrémítőbb szó volt a halál! Az Úr él! — nincs a koporsó ölében, A súlyos kő elhengerítve áll. A husvét reggel első fénysugára Hajnalt derít a rémes éjszakára; A kősír nagy halottja újra él, A szív bízik, szeret, hisz és remél! Éltünkön nincs hatalma a halálnak, Csak az lesz por, mi porból vétetett; A test, a vér habár a sírba szállnak: A lélek él! nem ér enyészetet! A télre jő tavasznak újulása, Az éjre hajnalfénynek hasadása, A tél s az éjjel: ez az elhalás, Tavasz s hajnal te vagy feltámadás! Kiket szerettünk, s kik szerettek itten, Örökre a sírhant nem zárja le ; Mert életünknek atyja, a nagy Isten Nem holtak, ámde élők Istene! Bár a halál itt válni készt is minket, Meglátjuk újra drága kedvesinket, S kikért szemünkben gyászköny rezgedez, Lelkünk lelkűkkel egyesítve lesz! Györy Vilmos. & Husvét ünnepén. A rémülést bánat követte, A jajgatást bús síri csend, — Kihalt, sötét a szív világa, Az arczon kétség árnya leng. Meghalt az Úr a kínkereszten, Hiába minden zokogás . . . De ím’ megzendül harmad- Föltámadott a Messiás! [napra: Kínok között bús Magdalénát Látták bolyongni a hívek; De ím kigyúlt arczán a hajnal, És lázas keble mint piheg! Ki követé: a két apostol Ajkán is kél a riadás, És zendül minden hivő ajkán: Föltámadott a Messiás! Azóta zendül minden ajkon A nagy, magasztos, szentnapon, S gyógyító balzsam a dicsének, Mely fölcseng a sírhantokon. Mi Magdalénát boldogítá, Él még a szent vigasztalás, És a hívőknek búja elszáll: Föltámadott a Messiás! 3*
