Hárfahangok. Szerk. Payr Sándor. Budapest 1906.

XIII. Halál és örökélet.

362

S hogy ne hasson rám a világ [csábja:

Hazám lett a kolostor magánya. Vezekeltem egyre s imádkoz[tam,

Éltem így telt; énapáczavoltam.

Elszakítáin magamat a földtől, Vázzá aszott testein asokbőjttől; Térden állva lelt a rózsa-hajnal, S virrasztók a fényes csillagokkal,

Vezekeltem egyre s imádkoztam,

Élteinígytelt; én apácza voltam.

S míg imázott ajkam nappaltejjel,

Pörgettem a rózsafiizért kézzel, Udvözlégyet, fohászt, mi[atyánkot

Lepörgettem minden napon

[százat.

Vezekeltem egyre s imádkoztam,

Élteinígytelt; én apácza voltam.

„Elég! ne folytasd! — szólt [az Isten — Előttem immár tudva minden; Jöjjön a másik s menj te el! “ Amaz előlép s térdre esve, Reszkető ajkkal szót keresve A nagy Birónak így felel:

„Érdemem, mint annak —

[nekem nincsen, Bűnös vagyok, — hisz jól tudod [Isten,

Nem mondtam le szerelemről, [honról,

Nem vonultam el a nagyvilágtól. Testemet sem sanyargattam [böjttel,

Kibékülve éltem én a földdel. Rózsafüzér sohase’ volt nálam Száz imát se mondtam egyfolytában.

— De tettem mást; ámbár ez

[sem érdem, Azért tettem, mert kötelességem: Dolgos kezem sohase volt tétlen, A mit adtál, őrző szemmel védtem.

Munkába csak a neveddel fogtam,

S gyermekim’ is erre tanítottam. Nem kerülte a szegényei házam, Özvegy, árva enyhülést lelt [nálam.

— Folytassam-e? — hisz

[Előtted, Isten, Titka mégakoporsónak sincsen. Mint protestáns anya éltem,

[haltam,

Oh mutasd meg kegyelmedet [rajtam!“

„Tied az élet; jer leányom, Előtted tárva szép országom, Bűnöd bocsátva!“ — szólaz [Úr.

„S te másik tudd meg: Én [előttem

Búcsú, vezeklés, böjt nem [érdem. “

S magára hagyja szótlanul.

*

S a mint az égbolt el-bezárul, Fölzeng az ég a szép danátul, Mi angyal-ajkról szól-zeneg: „Hithű élet visz az Égbe, Nem az ajk imája.

Áldott legyen a nagy Biró, Az egek Királya! “

Porkoláb Gyula.