Hárfahangok. Szerk. Payr Sándor. Budapest 1906.

XIII. Halál és örökélet.

363

Halhatatlanság hite.

— Németből. —

Útra keltek a madárral,

Fiai a tengeren túl.

De a vihar most megindul,

S a madárkák fáradt szárnynyal.

Panaszkodnak: „Ah! mi szél dúl,

Megérkezni hogy’ tudunk?

Lecsap a vész . . . nincs sehol part . . .

Fáradt szárnyunk már alig tart . . .

A tengerbe elbukunk ..."

Anyjok vigasztalja őket:

„ Bátran, bátran gyermekim !

Nem éreztek-é egy vágyat,

Mely nem enged, mely nem bágyad,

Szíveteknek rejtekin,

Ellenállhatatlan vonva Új tavaszba, enyhe honba?

Föl! ki e hő vágyat adta,

Szívünk’ az meg nem csalhatta;

0 erőt ad szárnyatoknak,

S mikor aztán lankadoznak:

Új tavaszba tesz ki szépen,

Enyhe tájék szent hősében.

— Higyjetek csak, bízzatok csak!“

Szász Károly. «5?

Ama nap, a harag napja. (Dies irae, dies illa.)

— Celano. —

Ama nap, a harag napja A világot megolvasztja, Prófétáknak ez szózatja.

Rettentő lesz az ítélet, Oh Birám, ha megítéled Szigorúan mind a népet.

Tompán pattan sírok zára,

S az ítélet trombitája Trón elé hajt, népek nyája.

Természet s halál remegnek, A halottak a mint kelnek,

S a kérdésre mind felelnek.