Hárfahangok. Szerk. Payr Sándor. Budapest 1906.
V. Az apostolok.
Tyrrheni tengeren úszik a gálya, Alkony szállott le Marathon síkjára, Furulyaszótól hangzik a tájék, Míg a seb vérzik, míg a szív fáj, ég. De éj borul le már a honi tájra, Csendes a vidék, nincsen semmi lárma, De ima nem szállt el az alkonyi pírba, Aluszik, hallgat, álmában is sírva. Hiába folyik a könyeknek árja, Nem törli le senki, nincs a ki lássa, Csillagoknak ezre hidegen fénylik, A bánat, sóhaj nem hat fel az égig. De egyszer csak jött egy szép új csillag S mintha mondaná: „nézd, hova hívlak, Egy új világnak vagyok hírmondója, Jöjj, szegény ember, üt neked az óra“. És a köny szárad, mosoly van az orczán, Boldogság támad az új csillag nyomán, Kinek eddig bús volt szíve, arcza, Öröm hymnust zeng annak az ajka. Áhítattal szárnyal fel a magas égbe, Örök Teremtő nagy jósággal néz le, És ima hallik az alkonyi pírba, Aluszik Hellas, ámde már nem sírva. Nem szól a zene, az Apolló lantja, De égből hallik angyaloknak kara, Nincs ott szó tánczról a kis jászol mellett, De imádattal hajinak térdet, fejet. Dőlj össze, dőlj össze, mulató Olympus, Ölts gyászt magadra, mert eljött a Krisztus, Szállj az Orkusba, rád szükség nincsen, Él az igaz Isten! <3? Halász Margit.
