Hárfahangok. Szerk. Payr Sándor. Budapest 1906.

V. Az apostolok.

Az apostolok.

Forr a világ! s én forrongó zajában A szent hajdan korára gondolok,

Előttem a távol ködfátyolában Feltűnnek a szegény apostolok.

Harcz vár reájuk, a harcz végtelen ; Számuk csekély, kezük fegvertelen.

A mester lelke ott lebeg körültök S szózatja hangzik: óh, „ne féljetek!

A hol ketten vagy hárman egybegyűltök Nevemben: ott leszek közöttetek“.

S elárad rajtok egy csodás erő,

Lelket bátorító szíveket nyerő,

S el nem tiporja Róma s Jeruzsálem,

Sötét pogányság rémes börtöne,

Se kínpad, se szörnyű halál-nem Virraszt felettük Isten őrszeme,

Porukból űj meg új élet fakad,

És szül örökké hű utódokat.

Még halljuk a zúgó szél zendülését,

Mely hajdan őket úgy megihletó,

Tüzes nyelvek hatalmas csendülését Nagy eszmék harczain mindenfelé.

S mikor hitünkért a láng fellobog: Közöttünk járnak az apostolok.

Bennünket óh! bizony nem hagytak ők el Itt él velünk látatlan szellemük,

A zsarnok önzés elvakult erővel Hiába kél csatára ellenök:

Magvát a szellem biztosan veti,

Azt földi fegyver el nem ölheti.

Apostol a földhöz tapadt szegény is,

Kire a sors nehéz igát rakott;

Yerejtékes minden órája, mégis Az rnak bír szentelni egy napot,

Apró családját körbe ülteti S a bibliából olvasgat neki.