Payr Sándor ford., Kovács Sándor szerk.: Két emlék a reformáció korából. Budapest 1939. (A Luther-Könyvtár és Múzeum füzetei 23.)

A Wittenbergi Fülemile, Szaksz Jánosnak, a nürnbergi híres vargának és mesterdalnoknak verse.

S szintén így a laikusok

4

) Tudják, mi itt a fődolog. Gyertyát vagy mást áldoz, ki tud, Vagy egy szenthez járnak búcsút. Szigorúan tártnak böjtöt S gyónnak, ha eszökbe ötlött. Vagy akinek van rá kedve, Beáll holmi szent egyletbe. Az ereklyét és szent képet Csókolják a fehérnépek. Ki kápolnát, ki meg mlisét Fundál, ahogy teszi szerét. Ismét mások nagy költséggel A szent oltárt díszítik fel. Miseruha vagy egy kehely, Ajándékul minden elkel. Szobor vagy kép, ez sem hitvány, De jobb egy bő alapítvány. S ez aztán — istentisztelet, A pápa lám ilyet szeret. S ki így teszen, úgy tanítja, Az előtt az ég már nyitva. De azt hiszem, nagyot hibáz, Nem tud erről a szent írás. Ez csak ember találmánya S Máté

5

) már azt mondja rája: „Ne emberi parancsolat Szerint tiszteld te az Urat. S amit nem az Ür plántála, Azt egykor majd kigyomlálja." Halld e szót, te egyházi rend, Nézd, a hibád mennyire ment! S nézzük most a gyilkos hurkot, Amelyet a pápa sodrott! A sok kánon, parancs, törvény, *) A nem papok. 5

) Máté ev. 15. r. 9. és 13. v.