Payr Sándor ford., Kovács Sándor szerk.: Két emlék a reformáció korából. Budapest 1939. (A Luther-Könyvtár és Múzeum füzetei 23.)

A Wittenbergi Fülemile, Szaksz Jánosnak, a nürnbergi híres vargának és mesterdalnoknak verse.

Ezért kedves az oroszlán S megmaradnak az ő kosztján. Mit nekik a fülemile?!. . . Azt érje a pokol tüze! Békáknak is brekegése A fülemle énekére Felhallatszik a mocsárból, Félnek, vizök hogy elpártol. A vadlúd is mondja: gág, gág! Nem tetszik a világosság, S mind azt kérdi egyszeribe: „Mi újat zeng a fülmile? Hogy feljött a nap új fénynyel? Hiszen nem csak a nap érlel, A holdnak is van csak fénye! Maradt vón hát a fészkébe S a nyájat most ne verné fel. . . Óh, hogy tűzön égessék el?" — Hiába e gyilkos lárma, Felsüt már a nap világa; S ahogy most a csalogány szól, Kevés marad ott a nyájból; Visszavágyik, ki elpártolt, Keresi a régi pásztort. S ők is már nagy örömzajjal Hirdetik, hogy itt a hajnal; Bár rajok is a fenevad Agyarkodva sokszor lecsap És üldözi a végletig, Míg csak vérök nem hull nekik, Hogy ekkép az új napkeltét Másfelé ne híreszteljék. Pedig a nap fényessége Nem szorul rá a beszédre. De hogy megértsétek jobban, Fülmilének kit mondottam, Kimondom hát: Luther Márton, ö a vezér az új párton.