Payr Sándor ford., Kovács Sándor szerk.: Két emlék a reformáció korából. Budapest 1939. (A Luther-Könyvtár és Múzeum füzetei 23.)

A Wittenbergi Fülemile, Szaksz Jánosnak, a nürnbergi híres vargának és mesterdalnoknak verse.

nak szolgálni. És én egy csizmadiasegédet, aki szép, formás, se bő, se szűk lábbelit készít számomra, mindig többre becsülök, mint egy másikat, aki talán a „Falu rosszának" összes dalait sorba elénekli, vagy talán még Göndör Sándor szerepét is eljátssza úgy ahogy, de a mesterségében meg kontár. És bizony szánalmasak azok a szegény szabólegények, akik valami képzelt dicsőségtől űzetve, fel-felutaznak évenként Budapestre a Népszínháznak énekpróbáira, hogy ott az elprédált költségen kívül cérnaszálvékony hangjukért még ki is nevessék őket; holott azalatt otthon kifogástalan pantallókat készítettek volna és a legényegyleti karmester nagyobb elismeréssel adózott volna az ériekpróbáért. Az igazi tehetség amúgy is utat tör magának, azt nem lehet elfojtani; különben pedig ritka ez, mint a fehér holló. Két évig tartó inaskodása alatt ismerkedett meg Szaksz Jánosunk valami Nonnenbek nevű becsületes takácsmester révén a mesterdalnokoknak iskolájával és ez elhatározó befolyással volt az ő későbbi pályafutására. Mint mesterlegényeknél szokás, felszabadulása után Jánosunk szintén felvette a batyut és elment vándorolni. Sok híres várost bejárt, köztük Salzburgot, Münchent, Frankfurtot, Kölnt. Egy ideig a császár udvarában is szolgált mint udvari vadász s itteni tartózkodása még hajlandóbbá tette a versírói foglalkozás iránt. Vándorlása alatt is szorgalmasan látogatta a mesterdalnok-iskolákat, sőt azokban maga is tanított, s 19 éves korában írta első verseit. S igen jellemző reá nézve, hogy első költeménye vallásos ének volt és így költészetének zsengéit, mint maga monda: „nem földi hiú dolgoknak, hanem Isten dicséretének áldozá, hálás köszönetül a neki adományozott költői tehetségért." Ilyen szép költői tehetség birtokában is azonban az ifjú miesterlegény 5 évi vándorlás után ismeretekkel és tapasztalatokkal megrakodva visszatért 1515-ben szülővárosába, Nürnbergbe, megcsinálta remekét, beállt a céhbe és mint jóravaló vargamester megtelepedvén, üzletet nyitott. Mint aféle kezdő ember megnősült és olyan komolyan vette mesterségét, hogy emiatt egy időre bizony a lantot is szegre akasztotta, nem verselt.