Payr Sándor: A vadosfai artikuláris egyházközség Rábaközben. Budapest 1910. (A Luther-Társaság XXX. kiadványa 51.)

III. Vadosfa mint artikuláris egyházközség 1681—1781.

tényleg volt vallásgyakorlatuk, annak birtokában ott továbbra is megmaradhatnak. A törvény szavai erre felbátorították őket, de a hivatalos magyarázat egészen másként hangzott. Mindjárt a törvény után viharos idők következtek Rábaközre is. 1683-ban Thököly kuruc csapatai jártak erre s majd a török is, mely Bécs ostromára vonult fel. Azután pedig német katonasággal rakták meg az itteni falvakat, melyek annyira feléltek minden eleséget, hogy a szegény jobbágyság ebek és macskák húsával csillapította éhségét. Csányi krónikája szerint azelőtt soproniak jártak le a Rábaközbe részgabonáért aratni, most pedig a szegényebb rábaköziek kéregetve járták sorra a házakat Sopronban. Csányi ebben Istennek büntetését látja. Mert a tékozlás, úgy mond, oly nagy volt Rábaközben, hogy a fehér buzakenyérnek héját sem ették meg, hanem az ebeknek dobták és gúnyosan mondogatták a soproniaknak: „Ti németek, nektek fehér a házatok, de fekete a kenyeretek; nekünk fekete a házunk, de fehér a kenyerünk.» Most azonban nem volt kenyér, sem fehér, sem fekete. De vallási és egyházi téren az ínséges időben is szabadabban mozogtak, mert a kurucok elkergették a jezsuitákat még Sopronból is. A gyülekezetek több helyen ismét feléledtek. De amint a törököt Bécs alul visszaverték s nyomukban a kurucok is elvonultak, a német lett ismét úrrá és vele a pápistaság. Az 1687. évi pozsonyi országgyűlésen már ismét ott van a protestánsok panaszai között, hogy Mihályi, Kisfalud, Keresztúr, Németi, Farad, Egyed, Szent-András, Pordány, Sárkány és Bodonhely templomait elveitek s vallásgyakorlatukban gátolva vannak.