Payr Sándor: A vadosfai artikuláris egyházközség Rábaközben. Budapest 1910. (A Luther-Társaság XXX. kiadványa 51.)

II. Vadosfa és a Rábaköz az üldöztetések próbatüzében. 1643—1681.

segedelmével még i'sem tesszük meg soha, hogy az egyszer megismert igazságot elhagyjak és megtagadjuk. Nem szenved, higyjétek el semmi kárt az Istennek dicsősége mi általunk*. Ennél többet nem engedtek neki szólani és csakugyan Szombathelyen és Grácon át vitték le őket Buccariig. Az első nagyobb szállítmány már korábban indult el Bécs-Ujhely felé a Semmeringen át. De nemcsak a gályarab lelkészeknek, hanem szomorú volt a sorsuk e gyászos évtizedben (1671—1681) a gyülekezeteknek is. I. Lipót uralma alatt az egy Sopron kivételével, sehol sem volt az evangélikusoknak nyilvános istentiszteletük. A lelkészeket mindenünnen elűzték, a templomokat elfoglalták. Ilyen volt az állapot Rábaközben is. Kapuvár, Mihályi, Farad, Tamási, Egyed, Páli, Szili már mind plébánosokkal vannak megrakva, akiket mind a nép akarata ellenére erőszakoltak be. Mihályiba, hogy a forrongó evangélikusokat féken tartsa, egy Kuzmics Péter nevű soproni kanonokot helyeztek be. Ha szenvedtek az evangélikusok, bizony a hívatlan plébánosoknak sem volt valami rózsás helyzetük. Az evang. lakosság összebeszélt, sőt állítólag írott szerződéssel is kötelezte magát, hogy az új papok szolgálatával nem élnek, miséjükre nem járnak, de stólát, egyházi adót sem fizetnek nekik. Vadosfán erre különösen Radó János és Török István vették rá a népet. A vadosfaiakat a vármegyénél is bevádolták már, hogy nem fizetnek a mihályi plébánosnak. Kuzmics elődje, Gergyöli Tamás plébános még többet szenvedett Mihályiban. Elsőben elűzték s mikor visszatért, tovább is zaklatták és bántalmazták.