Payr Sándor: A vadosfai artikuláris egyházközség Rábaközben. Budapest 1910. (A Luther-Társaság XXX. kiadványa 51.)

II. Vadosfa és a Rábaköz az üldöztetések próbatüzében. 1643—1681.

Maga a várnagy fakadt előttük oly szavakra, hogy már sok száz foglyot vett át őrizetre, de ilyen vidám szívvel még soha sem vették fel a bilincset. „De a sok száz közül — felelték a rab lelkészek — nem is voltak ám még soha ilyen ügyben elítélt foglyaid; mert mi ártatlanok levén a Krisztusért és annak dicsőségéért őrömmel tűrjük e rabláncokat!" S mikor már mindnyájan meg voltak vasalva, akkor kórusban elkezdték énekelni a «Forog a szerencse* kezdetű magyar ének 11. strófáját. Korábban másutt meg az Erős várunkat énekelték. Pál és Silás is így énekeltek egykor a tömlöcben. A szokatlan énekszóra nagy csődület támadt a kapuvári várban s a körülálló magyarok és németek meghatva nagy részvéttel hallgatták a rab lelkészek énekét. Nehéz és undorító munkát végeznek itt is. A kis Rába partjait töltik, majd sáncárkokat ásnak és az ólakat, pöcegödröket tisztítják. Nagy Ínségükben kérőleveleket írnak a környékbeli evangélikusokhoz. Ezek nem is késnek a segedelemmel. így például a tótkeresztűri nemesek szekéren küldtek eleséget Nemes András által, akit e miatt a durva tisztek három napra elcsuktak és 10 aranynyal bírságoltak meg. Odor Sámuel uradalmi intéző Kollonich és Széchenyi György győri püspök nevében 100, sőt 200 forintot igérve csalogatta őket az áttérésre, de utálattal utasították vissza a Judáspénzt. Gyöngyösi István kapuvári plébános pedig, aki hitehagyott kálvinista ember volt, jezsuitákat küld a nyakukra és szent képeket akar velük csókoltatni. A sok szenvedés itt is áldozatot követelt. Szendrei Márton balogi ref. lelkész Kapuvárott