Payr Sándor: A vadosfai artikuláris egyházközség Rábaközben. Budapest 1910. (A Luther-Társaság XXX. kiadványa 51.)

II. Vadosfa és a Rábaköz az üldöztetések próbatüzében. 1643—1681.

Igen gazdag volt, 40 millióra rúgott a vagyona, igazi Croesus itt a Dunántúl, ez volt a főbűne. Osztrák urak osztozkodni akartak a birtokain, tehát meg kellett halnia. Jött azután még nagyobb csapás is Rábaközre. Szelepcsényi primás, akit maguk a pápisták is ily szépen jellemeztek, mint királyi helytartó, arra használta fel világi hatalmát, hogy 1673. és 1674-ben az I. Lipót uralma alatt levő összes protestáns lelkészeket Pozsonyba idézte tőrvényszék elé, hogy mint állítólagos felségsértőket és lázadókat tétesse el láb alól. Úgy okoskodott a jó úr: megverem a pásztort és elszéledeznek a nyáj juhai. Ilyen törvényszéket se látott többet a világ, ahol vakbuzgó főpapok és mágnások gyűlölettel eltelve, egy személyben voltak vádlók, bírák és ha kellett tanúk is. Rábaközből a hivatalos jegyzőkönyv szerint meg voltak idézve: Zvonarics Sámuel mihályi, Aachs Mihály farádi, Nagy András szillsárkányi, Ruzanics Mihály egyedi, Simonides Jakab keczöli, Balogh István tótkeresztúri és Borhidai Miklós szentandrási lelkész. A zsebeháziak eltagadták a papjok nevét. Ezek nem mindnyájan jelentek meg a primás előtt, mert törvényes bírájoknak nem ismerték el. De voltak, akik ilyen igazságtalan törvényszék előtt is vallást akartak tenni hitükről. Ezeket azután el is ítélték és az állhatatosokat közülök gályarabságra hurcolták. Annak a kínos nápolyi útnak összes borzalmait átszenvedte a rábaköziek közül Borhidai Miklós szentandrási lelkész. Méltó, hogy hálával és tisztelettel vegyük nevét ajkunkra ez alkalommal is. A paplakból már előbb kitaszították, mégis mint száműzött jelent meg Pozsony-