Payr Sándor: Gyurátz Ferenc életrajza (1841–1925). Sopron 1931.

Előszó

dékom volt, hogy nem állok meg Karsay Sándornál, hanem kimagasló alakja lesz püspökeink díszes sorozatának Gyurátz Ferenc is, aki többszörösen beirta nevét egyházunk történetébe már akkor is. Gyurátz halála után a Dunántúli Evang. Egyházkerületi Lelkészegyesület közgyűlése hivatalosan is engem bizott meg nagy püspökünk életrajzának megírásával. Míg a sok forrásanyagot, Gyurátz hosszú és gazdag életének emlékeit gyűjtöttem és rendeztem, többször gondoltam arra: miért nem kértük mi fel az öregkorában is oly fáradhatlan munkás püspököt, hogy Kis János példáját követve, ő maga irja meg az életét, s Emlékezéseit, mint tapasztalatainak és bölcseségének gazdag kincsesházát hagyja örökségül az utókor számára? A jó gondolat sajnos, itt is megkésett. Munka közben azután, amint Gyurátzot a tizenkét vastag kötet naplójából még jobban megismertem, csak azzal vigasztalódtam, hogy a jó püspök, bármily készséges volt is mindenkor a munkára, de arra nem tudtuk volna rávenni, hogy magáról irjon. Teljes önéletrajzot pedig épen hogy hiába vártunk volna tőle. E részben oly nagy volt benne a szerénység, oly szigorú bírálója volt cselekedeteinek, hogy egész életfolyamában csak gyengeséget, gyarlóságot látott, melyet nem érdemes mások elé vinni és emlékezetben hagyni. Legfeljebb a jóakarat elismerését kívánta meg másoktól. De ez magában még nem elégséges és nem méltó a feljegyzésre. Így gondolta. Bizonyíthatom ezt Szenté Györgynek, Gyurátz tanítójának életrajzával, melyet felkérésre maga a püspök irt meg a Luther-Naptárban. De iskolai éveiről, tanítójához való viszonyáról itt oly keveset mond, hogy az életrajz szinle hidegnek látszik. Ennek oka pedig az, hogy Gyurátz magáról, az egykori nagy tehetségű és szorgalmas iskolásfiúról nem akar szólani s e miatt az őt korán felismerő és a soproni iskolába segítő jó tanítónak és keresztapának jellemzése is hiányt szenved. Sajátszerű gondolkodású kél bizalmas jó barát volt egyházkerületünk elnöki székén, tehát vezetői állásban, Gj^urátz és Véssey Sándor felügyelő, kiket nagy lelki rokonság és a legforróbb szeretet kötött egymáshoz. Vésseyt senki, még a családja sem tudta rávenni, hogy viruló, szép és vonzó arcvonásaival a fényképező gépje elé álljon.