Payr Sándor: Gyurátz Ferenc életrajza (1841–1925). Sopron 1931.

ÖTÖDIK SZAKASZ. Gyurátz Ferenc jellemrajza. - XXVIII. Összefoglaló jellemzés. Bancsó Antal búcsúbeszéde. Kapi Béla és Antal Géza püspökök emlékbeszédei. Gyurátz, az imádkozó és dolgozó. A tudós, a pedagógus, az író és a szónok. A lelkipásztor és egyházkormányzó. Vonzódása a katonaipályához. Magyar hazafisága

Bethlen Gábor alakja is felettébb vonzotta. Mihály fán nagy élvezettel hallgatta Vidos Eleknek a nyug. tábornoknak harcászati elbeszéléseit. Novelláiban is lengyel és magyar szabadságharcokról, nemes jellemű katonákról ír. A kom­munizmus idején földig sújtja az a látvány, hogy oda a hadi vitézség, a magyar nem akar katonát látni. Ő még vállán a 80 évvel előveszi a régi rozsdás kardot és «több mint százszor kivágja a nyolcast». A felsőlövői igazgató­nak a diákok céllövésekor bevallja, hogy ő katona akart lenni s néha még most is előveszi a vívókardot. De leg­jellemzőbb, amit dr. Antal Géza mond az emlékbeszédében: «Felejthetetlen marad rám nézve, hogy amikor dr Balogh Jenővel, a dunántúli ref. főgondnokkal Gyurátz Ferencet másfél évvel ezelőtt (1924.) meglátogattuk, őt nagyon szerényre szorult otthonában, akkor is tanulmányai körében találtuk. Először a cannaei ütközetről beszélt a történettudós teljes szakavatottságával, majd azután a mai népek sorsára ép oly nagy hatással volt eseményre tért át és szólt egy másik nagy csatáról a Waterlooi csatáról. Minden segédeszköz használása nélkül elmondotta, hogy állottak fel az ellenséges seregek egymással szemben, hol állottak az angolok, hollandok és németek, hogyan jött Blücher serege a már meginogni készülő angolok segít­ségére és hogyan döntötte ez el a csata sorsát. Egy 83 esz­tendős ember, aki olyan élénk érdeklődéssel tud elmerülni a multak eseményeibe, a hadvezérek stratégiáját úgy maga elé tudja képzelni, hogy szinte látja a lejátszódott törté­nelmi eseményeket, párját ritkító jelenség. A legmélyebb tisztelet benyomásával távoztam szerény háziköréből.» Az ifjú Gyurátzot a katonai pályára magyar hazafi­sága vonzotta. Hazaszeretetet nevelt bele a szülői ház, az iskola, a kor, melyben élt, a 48-as idők és a Bach-korszak, Domanovszky lelkes előadásai. Mint katona szerette volna Ausztriának visszaadni azt, amit rajtunk elkövetett. A haza­szeretetet élesztette benne a magyar irodalom beható is­merete. Senki annyi magyar hazafias verset és oly lelkesen nem szavalt és az iskolában, egyesületekben nem szaval­tatott, mint Gyurátz. Beszédei, írásai telve vannak a ma­gyar hazafias költőkből vett találó idézetekkel. Dr. Antal Gézát, dr. Kőrös Endre igazgatót egyaránt meglepte, hogy Gyurátz 83 éves korában a pápai Jókai-kör ünnepélyén

Next

/
Thumbnails
Contents