Payr Sándor: Kanizsai Orsolya főrangú magyar nő a XVI. századból. Élet- és jellemrajz. Budapest 1908. (Egyházunk nagyjai VIII.)

városba, hol egyetem volt, Bécsbe küldte. Mennyi áldozat, önuralom és lemondás kellett ahhoz, hogy kiadja a házból, elvitesse szemei elől az egyetlent! De lelkileg tovább is a fiánál volt. Leghivebb tisztjét, Sennyei Ferenczet küldte fel vele, külön házat bérelt, hopmestert is adott mellé Lörinczfalvi Kristóf személyében; mindenekfelett pedig Sibolti Demeter, a későbbi evangélikus püspök volt, a kire mint házi nevelőre nyugodtan bízhatta a fia dolgát. Meghagyta fiának, hogy naponként írjon haza levelet. S meg is teszi Ferkó híven. Átérzi ő is, hogy micsoda kincset bír áldott jó édes anyjában. Egyik levelében írja: „Tudom, hogy te kegyelmed mi érettünk sok imádságokat ont Isten eleiben; én azon leszek, hogy kegyelmed érettem való imádsága híjában ne legyen". íme a fiáért imádkozó, a fiát bölcsen nevelő, a szeretetet szigorúsággal egyesítő jó édes anya, ez az utolsó fönséges szerep, mely Orsolya asszonyra várt s melyet szintén példásan betöltött. Meg is adatott néki, hogy munkájának édes gyümölcseit lássa. Ferkót mindenfelé szeretik, becsülik, nagy jövőt ígérnek neki. Tanítója, Sibolti, vigasztalásul írja az anyának: „Semmi nagyobb, gonosz erkölcsét uramnak nem ismerem". Naponként mindjobban halad a tudományokban. A bécsi magyar főurak megbecsülik. A királyi herczegek is befogadják játszótársul maguk közé. 1567-ben írja haza Sennyei a nagyasszonynak: „Az lengyel királyné nagyságod szerelmes fiát kezénél fogva vezetgette az császár fiaival". Mint 14 éves ifjú már együtt volt Pozsonyban a főurakkal s Miksa király nyilt utczán nyújtá neki kezét. De ezek után is a jó, engedelmes fiú