Payr Sándor: Széchenyi vallásos lelkülete. Sopron 1926.

II. Vallásos lelkületének általános jellemvonásai

de igazi értéknek a vallásban csak a tartalmat, a lényeget te­kinti. Es ő ezt, akár csak a protestánsok, a Szentírásban találja meg, közvetlenül onnan veszi. Irataiban négy helyen 1 is ezekkel a szentírásbeli igékkel fejezi ki a keresztyénység lényegét: „Sze­resd Istent mindenek fölött, felebarátodat pedig mint önönma­gadat" (Máté 22, 37. 39. és Gal. 5, 14. szabadon idézve). És e kettős parancsolathoz még egy harmadikat is vesz: „Quod tibi fíeri non vis, alteri ne feceris. (Amit nem kívánsz magadnak, azt ne cselekedd másokkal)". Ilyen negatív formában ez Tóbiás 4, 16. versében van meg. De Széchenyi előtt bizonyára a positiv forma is ott lebegett: „Valamit akartok, hogy cselekedjenek az em­berek ti veletek, azont cselekedjétek ti is azokkal." Máté 7, 12. és Lukács 6, 31. versében van Krisztusnak ez a mély értelmű erkölcsi törvénye megörökítve. Széchenyi is erre gondolt, mert a fentebbi negativ formát is Jézusnak tulajdonítja és nem Tó­biásnak. Állítólag már Alexander Severus pogány császár, ki házi istenei közé Jézus szobrát is felállította, a Megváltónak ezt a mondását (Luk. 6, 31) a 230-ik év körül palotájának falára vésette. 2 Széchenyi e bibliai helyekkel bizonyítja, hogy a keresz­tyén vallás lényege a szeretet. Már 1841-ben „A kelet népe" című művében kimondja, hogy* ezek a parancsolatok a keresztyén vallásnak, de „a szen­vedelem nélküli, az urasági ittasságtúl ment, a türelmetlenség ördögétül el nem ferdített és eredeti tisztaságban hűn megőrizett ker. vallásnak alaptörvényei". Széchenyi itt a fentebbiekhez még egy törvényt idéz: „Add meg a császárnak, ami a császáré és az Istennek, ami az Istené és ekkép add meg a király túl lefelé a koldusig mindenkinek, ami a magáé". És nyomatékkal emeli ki, hogy ezek a ker. parancsolatok egyszersmind a gyakorlati politikának, a statustudománynak és minden józan törvények al­kalmazásának lehető legmélyebb kútfejei. 3 „Ein Blick" című művében is Bach miniszter képmutatásával és a külső vallási formákkal szemben ezt a két törvényt (Máté 22, 37), a szeretetet mondja a keresztyén vallás alapjának. „Ké­nyelmesebb volna természetesen — mondja Széchenyi — mindent elhinni, a vasár-, ünnep- és böjtnapokat szigorúan megtartani, az egyházi dogmákat tisztelni, a magas klérust a legmélyebb hódolattal követni s összes bűneinket időről-időre valamely udvarias gyóntatópapnál lerakni, mint szigorúan azon két vallási 1 Kelet Népe 303. Magy. Szatíra 378. Ein Blick 150. Önismeret 746. 2 Kurz H. Kirchgesch. I. 58. 3 Kelet Népe 303. 304.

Next

/
Thumbnails
Contents