Payr Sándor: Szenczi Fekete István, a hitehagyott püspök. Egy viharos életpálya I. Lipót és Thököly korából. Sopron 1918.

IX. Fekete második futása, bécsi fogsága és áttérése Pozsonyban

pénztárából neki is kijárt. További sorsáról nem tudunk. Talán adószedőnek tették be ezt is valahová. A jelenvolt Scheid gyógyszerész szerint Fekete példája a pozsonyiakra csábító hatással éppen nem volt, ami nagyon is érthető. Azt mondták közönségesen az emberek: „Ő tudja, mit cselekszik, mi nem függünk az ő példájától." Felháborodással és megvetéssel beszélt esetéről az egész város. A távolabb levő Csányi János soproni polgár is tudomást vévén róla, e szavakat jegyzé krónikájába: „An diesen menschen wirt uns fir gebilt, wie willig unser Geist ist, er hat sich hören lassen, er heist Steffanus, er wils mit der Tath beweisen, und um des Evangellium willen sich auch steinichen lassen, aber das Fleisch ist zu schwach gewest." (Cs. 50. 1.) Lesz-e történetíró, aki ezt az áttérést őszinte vallásos meggyőződésnek és nem a durva kényszerítő eszközöknek (bilincs, börtön, éheztetés, kínos halállal fenyegetés) és egy élni szerető, sőt már bűnös szenvedélyeknek is rabul esett gyarló ember erkölcsi nagy megtévelyedésének fogja tulajdonítani? Lesz és már van is. Hahnekamp György győri kanonok, aki „Magyar konvertiták" cimű művében a pénzen vásárolt árulókat is majdnem hogy félszentekké avatja, Fekete áttérését is e szavakkal vezeti be: „Az erős buzgó lelkeket szereti a jó Isten. Nem egy lélek, aki jóhiszemben buzgón fáradozott a hamis vallás érdekében, nyert az Istentől malasztot a megtérésre és hogy a megtérés után még nagyobb buzgósággal szolgálja az igaz hit ügyét. Fekete István élete is ezt bizonyítja". (I. m. 66. 1.) Lássuk ezzel szemben a kortársakat. Fekete hitehagyása nagy feltűnést keltett, nyomban szóvá tették mind a két részen. Gubasóczy János nyitrai püspök és kancellár Sopronban az országgyűlési szállásán fogadván Bartók r. kath. városbirót és Serpilius János soproni evang. követet, a kiváló jogtudóst, dicsérettel emlékezett meg a másfél hónap előtt történt eseményről, Fekete Istvánnak „az igaz katholikus hitre" való áttéréséről. Bartók biró is egyetértett vele, Serpilius azonban, aki Feketét még az előző időkből jól ismerte