Payr Sándor: Szenczi Fekete István, a hitehagyott püspök. Egy viharos életpálya I. Lipót és Thököly korából. Sopron 1918.

IX. Fekete második futása, bécsi fogsága és áttérése Pozsonyban

rotváltatta. Arról letett Fekete, hogy új egyházát más apostaták (Veresmarty, Otrokocsi) példája szerint a papi pályán szolgálja. Erre már Kollonics és Szelepcsényi sem tartotta alkalmasnak. Ez is bevilágít Fekete jellé'mébe, hogy a volt püspök, többé nem az igét akarja hirdetni, pedig ha meggyőződésből tért át, ez lett volna természetes; hanem ő világi hivatalt keres, hogy abban élhesse világát. Még csak 45 éves férfiú volt ekkor is és özvegy, a világ neki még sokat ígért. Ily tervekkel lépett a templomba, ahol most minden szem, mint valami cirkuszi mutatvány hősét, őt kereste. Előzőleg bizonyára volt mise, ami nélkül Rómában semmi sem történik. Azután néhány szóval Kollonics is bemutathatta az előkelő foglyot, melyet a szent harcban jezsuitákhoz méltó fegyverekkel a nagy I. Lipót korában ejtettek, amikor se nemzeti, se vallásszabadságnak nyoma sem volt az országban. Fekete, előtt talán még azt is eltitkolták, hogy Lipót királyt Thököly már a soproni országgyűlés összehívására kényszerítette. Sopronban kevéssel előbb prédikálta egy jezsuita: „Sokat beszelnek az országgyűlésről, de én a nyakamat teszem rá, hogy nem lesz meg." Ha Fekete sejti, hogy husz évi szünet után ismét összejöhetnek az ország rendéi; akik Ostffynak és neki elégtételt adhatnak, talán még lett volna erő benne, hogy a jezsuiták hálóját széttépje. De így közvetlen az alkotmányos rend visszaállítása előtt követte el a csúfos árulást. A bevezető szertartások után következett a főjelenet. Feketének is beszélni kellett. A volt lutheránus püspök díszmagyarban az ősi boltíves templomban minisztráló papok és tömjénfüst között szól a néphez. A szószéken ugyan Signiorani páter állott, de mellette Feketének is valamely emelvényen, talán a szentély lépcsőjén adtak helyet. És beszélni kezd magyarul, németül majd latinul. Tagadja mindazt, amit józan ésszel és szent lelkesedéssel háromnegyed év előtt még szent igazságnak hirdetett. Melyik jött szívből, igaz meggyőződésből? Erre nézve maga Kollonics sem lehetett kétségben. De botrány kellett a népnek.