Payr Sándor: Szenczi Fekete István, a hitehagyott püspök. Egy viharos életpálya I. Lipót és Thököly korából. Sopron 1918.

IX. Fekete második futása, bécsi fogsága és áttérése Pozsonyban

számra hordták neki a sok földi jót: addig rendben volt minden, még serény és buzgó is volt hivatalában. Neki még a száműzetésben is Móric szász herceg és a naumburgiak oltalma alatt a gályarabokhoz képest könnyű volt a dolga. S maga árulja ei leveleiben, hogy mennyire szerelett jól élni, mennyire izlett neki a sok jó izes falat, a pulyka és nemes fajú borok. Pozsonyban már a részegség is erőt vesz rajta (uralkodó bűne annak a kornak, Szelepcsényi prímással sem lehetett már ebéd után az ittasság miatt beszélni) s későbbi élete még nagyobb züllöttséget fog mutatni. Mikor azután családi javait mind konfiskálták, mikor a bécsi börtönben mind azt megvonták tőle, ami szájának, ínyének eddig oly kedves és drága volt; mikor a korábbi vigan élésnek megjött a böjtje, a börtön nyirkos falai közt víz és száraz kenyér; s mikor másfelől meg jött a kisértő: mindeneket visszaadok, ha leborulva imádasz engemet, hivatal, királyi kegy lesz a jutalmad; jöszte hamar, már is a jezsuita refektoriumban vár reád a terített asztal és jó bor: akkor, akf láttatott magának állani, elesett. És az ilyen püspöki állásban levő ember, akit kétszeres felelősség terhel, csak nagyot eshetett. Még is a megvetést felülmúlja lelkünkben a részvét, a szánalom. Mennyit szenvedhetett és sirhatott ez az ember titkon, ahol senki sem látta. És egyetértünk kortársával, Burius János történetíróval, aki Fekete észretérését még lehetőnek tartja és bukásának leírását e szavakkal végzi: „Uram Jézus, ha van valami ereje könyörgésemnek, te ki Saulból Pált formáltál, könyörülj rajta. Nem zokogás nélkül mondom el, mint mástól hallottakat és előbbi méltóságáról megemlékezve iktatom ide". És már fentebb is e szavakkal emlékezett róla: „Ne vélje senki, hogy gyűlöletből mondom el ezeket, mert bizonyára keresztyén részvéttel vagyok a hozzá hasonlók iránt, hogy annyira elvakultan rohannak egyik bűnből a másikba, sőt néha ^jjel is Nazianci Gergellyel fohászkodom: oh vajha senki el ne veszne közülünk. Uram Jézus, ne engedd, hogy mi és a mieink ilyen kísérletbe essünk. De fel kell mégis jegyezni 7*