Payr Sándor: Mi volt egyházi énekeink között az ária? Adatok a magyar egyházi zene történetéhez. Sopron 1932. (Különlenyomat az Evangélikus Népiskola XXXVII. évfolyamából)
ő választott az Ó-graduálból vagy az újabb énekeskönyvekből. Az: ilyen áriák szövege jóval rövidebb és szebb, formásabb volt, mint a kéziratból felolvasott hosszú és ízléstelen búcsúztatóké. Mert az ária mellett volt a temetéseken még külön búcsúztató is. Például Nemesdömölkön, Alsóságon. A kettőt egymás mellett végre a közönség is megsokalta s a kántorok most úgy segítettek magukon, hogy az áriákat búcsúztató formában írták. De nem volt szerencsés a párosítás, mert a vers megnyúlt s most sokkal hosszabb zöngeményt kelleti a kántornak magánosan végig énekelni. /Akik még hallottak ilyent (Lajoskomáromban, Orosházán, a Bácskában), szörnyülködve emlékeznek reá vissza. S megvoltak az ilyen áriákból lett énekes búcsúztatók a róm.-katholikusoknál és görögkeletieknél is. Orbán József is szól az ilyen énekes búcsúztatókról „A sárospataki énekkar történetében" (Spatak, 1882). Sok ízléstelenség csúszott be ezekbe. Gyurátz püspök emlegette ifjúkorából mint elriasztó példát a „Sirhatsz te is, jó Inczédi Klára'^ kezdetű énekes búcsúztatót. Ebben abuzgó kántor-poéta az özvegynek nagy veszteségét Jónás próféta esetével illusztrálta, akinek hajlékára az Úr árnyékadó tökindát növesztett, de reggelre egy féreg megrágta és elszáradt. Volt rá eset, hogy nemcsak temetések, hanem örvendetes események, jubileumok alkalmával is készített és énekelt a kántor áriát, így például a nemeskéri artikuláris templom százéves jubileumán, 1832. október 14-én Kis János püspök szép beszéde után nemes Szényi János nemeskéri tanító egy rövid áriát énekelt a templomban (Egyházközségi jegyzőkönyv). Egyes helyeken azonban megmaradtak a temetési áriák eredeti, rövidebb formájukban is. Szenté György alsóbüki tanító például 1857-ben igen szép formás áriát énekelt Koczor Kata felett a „Teremtő Istenünk" dallamára: „Mint kerti virágok, Tavaszi újságok" . . t Közöltem Gyurátz Ferenc életrajzában. És szép áriát írt már 1851ben is nemes Hetyésy Jánosné halálára a „Ki tudja, mely közel végórám?" dallamára. Hajas Kálmán büki tanítónak, elődje, Szenté György koporsója felett 1885-ben énekelt rövid áriáját pedig („Az életnek háborgó tengerén", dallama: „Istenfélők, mily boldogok vagytok!") Hajas Béla bonyhádi tanár közölte „Pár szó az áriáról" című cikkében („Harangszó", 1929. 189 és 197). Hajas Kálmán 1898-ban Lócson mondta az utolsó áriát. Ezzel, úgylátszik, megszűnt a régi egyházi szokásoknak ez a hagyománya. A református tanítóknak 1880 körül még külön lapjuk jelent meg Mohácson, a „Fáklyalángok", amelyben búcsúztatókat és ilyen halottas áriákat közöltek. Kocsi Sebestyén Gábor már 1809-ben Debrecenben írta össze „Versezetek és Halotti búcsúztatók" című gyűjteményét. Ma már csak mint régi egyházi emlékről lehet az áriákról beszélni. Az áriák és kantáták feltűnése a templomokban liturgikus szempontból hanyatlást jelentett az evangélikus egyházi' ének törté* netében. Ilyen véleményen van R. Liliencron, a theol. és phil. doktora is „Liturgisch-musikalische Geschichte der evang. Gottesdienste lt című jeles művében (Schleswig, 1893). Nem biblikus szövegre, nem
