Payr Sándor: Mi volt egyházi énekeink között az ária? Adatok a magyar egyházi zene történetéhez. Sopron 1932. (Különlenyomat az Evangélikus Népiskola XXXVII. évfolyamából)
Mi volt egyházi énekeink között az ária? Adatok a magyar egyházi zene történetéhez. Irta: Dr. Payr Sándor. Az ária eredetileg az olaszoktól a XVII. század elején átvett magánének volt zenekísérettel. Muvésziebb, élénkebb és változatosabb dallama volt, mint az egyszerű dalnak; a koráltól és karénektől pedig annyiban is különbözött, hogy ezt nem a templomi gyülekezet, nem is az egyházi énekkar énekelte, hanem csak arra alkalmas magánénekes zenekari vagy utóbb orgonakísérettel. De az ária is strófikus szerkezetű volt, a zeneszerző nem komponálta végig az egész szöveget. Az áriában mindig a muvésziebb, szebb és élénkebb dallam volt a lényeges, nem a szöveg. Magyar népünk a szép dallamot ma is áriának mondja s a dallamot érti alatta. Mikor a rábaközi ember a „János vitézt" először hallotta, felkiáltott: „De szép áriája van!" így mondja már Verseghy s később Ábrányi Kornél is áriának a dallamot. (Életemből és Emlékeimből. Bpest, 1897. 75. 1.) Sántha Károly is Karsay Sándorra irt ódájában: „Dávid hárfáját meg-megpengeted, Veséket jár át hangja, áriája." Vojtkó Pál is reformáció ünnepén az Erős várról mondja: „Egy régi dalnak áriáit hallom." Az ilyen áriákat azután felvették magukba az operák, az egyházi és világi kantáták és az iskolai drámák is. Sőt a korálok dallamaiban is tért hódított az ária-stilus Schütz Henrik óta (1585—1672), akire az olasz zene egyébként is nagy hatással volt, Köstlin r A. H. giesseni egyetemi tanár kiváló zenetörténete szerint Albert, Hintze, Ebeling, Ahle, Neumark, a magyar származású s Pozsonyban tanult Strattner György weimari zenész (1645—1704), Neander és Pachelbel irtak koráldallamokat ária-stílusban. A kántorok az általuk szerzett áriákat azután nem csak magánénekesek, hanem néhol a templomi énekkarok által is előadatták, ezektől pedig a gyülekezet is eltanulta. Ilyen ária-stílusra valló dallamaink: Légy csendes szívvel, Minden ember csak halandó, Én lelkem., miért csüggedsz el, Mind jó, amit Isten tészen sat. Eredeti formájukban, magánénekes által orgona és más hangszerek kíséretével előadott áriák lehettek városi gyülekezetekben nálunk is már a XVII, században. Hiszen a protestáns egyházi zene hazánkban is magas fokon állott. Az 1707. évi rózsahegyi zsinat 8, kánonja már a zenei túlzások ellen foglalt állást: „Abrogandi excessus Musicae, Concertationes videlicet illae et Mutetae." De az orgona mellett még ez a zsinat is meghagyott egyéb hangszereket is: „Adhibita tanem omni, quae in templis datur, musíca instrumentális" Pozsonyi német forrásokban is olvassuk 1651 és 1657 között: „kurze Messen, Motetten, geistliche Konzerten (concertationes)," Voltak ezek mellett áriák is, melyek a XVII, század végén már ily néven említtetnek, (Schmidt K, J, A pozsonyi ehközs. tört. 132. 1.) A XVII. század elejéről legszebbik ilyen ária-szérű szövegünk és dallamunk az, melyet Debreceni Szappanos János magiszter
