Payr Sándor: Luther és az egyházi ének. Debrecen 1928. (Különlenyomat a Theologiai Szemle 1926. és 1927. évfolyamából)

II. Luther, a zeneértő.

nyomtatva is megvan otthon egyik régi könyvében s mikor előhozatták vele, a szótar volt ez a könyv. Luther dallama is csak igy van meg a gregoriánus szótárban. Hogy a kisebb dalmotivumok egymással találkoznak, arra sok példa van. Még e négy Luther-féle dallamban is megtörténik az, amit talán kevesen figyeltek meg, hogy a Mennyből jövök most hozzátok 4-ik dallamsora teljesen ugyanaz, mint az Erős várunk 2-ik, 4-ik és 9-ik sora. Ez a sor ugyanis háromszor ismétlődik iaz Erős várban s megvan egyszer a szép karácsonyi dallamban is. Kedvelt és megszokott dallamformája lehetett a reformátornak. S ha valahol ilyesmi rövid hangsor a gregoriánus énekekben is találtatnék, azért ez nem volna még plágium, így Haydnt, Beethovent is meg lehetne vádolni. (Abert H. Luther und die Musik, 10. 1.) Luther nem pályázott a zeneszerzők dicsőségére, elég érdemet szerzett ő az örökbecsű énekszövegekkel is. Azt még Baumker is elismeri róla, hogy tudott volna dallamokat szerezni ha akar; de ő a régi j ónak mindenkor nagy barátj a volt s főérdeme, amint Storck Károly megállapítja, abban áll, hogy a gregoriánus himnuszok s az egyházi és világi népdalok javát finom művészi érzékkel kiválogatta és az egyház számára feldolgozta. (Weim. 35., 85.) Hogy négy eredeti dallamot mégis írt, az csak ráadás volt a nagy adomány mellett. Úgy is mint költő, úgy is,, mint zeneszerző végtelen nagy szolgálatot tett egyházának. Zenei tudása és alkotásai mellett figyelmet érdemel az a nagy lelkesedés és elragadtatás, mellyel Luther a zenének, mint Isten égi adományának szépségét dicséri és pedagógiai hatását is hirdeti. Milyen fontos elvi kijelentés volt már 1524. első énekeskönyvének előszavában : „Én nem vagyok azon a véleményen, hogy az evangéliom által minden művészet a földre tapodtatnék ; én minden művészetet, különösen a zenét szívesen látom annak szolgálatában, aki adta és teremtette". Könyveiben, leveleiben, asztali beszélgetéseiben nem győzi eléggé dicsérni: a sacra musica égi ajándékát. Senfl karmesterhez írt levelében 1530. mondja : „Én nem szégyenlem nyíltan bevallani, hogy a theologia után nincs semmi más művészet, mely a zene mellé volna állítható, mert egyedül ez képes arra, ami különben csak a theologiának áll hatalmában, hogy a kedélyt megnyugtatja és felvidámítja, bizonyságául annak, hogy az ördög a szomorú gondok és nyugtalan gondolatok ébresztője a zene hangja elől éppen úgy elfut, mint a theologia szavai elől. Azért a próféták egy művészetet sem gyakoroltak annyira, mint a zenét, theoiogiájukat ugyanis nem a geometriához, sem az arithmetikához, sem az astronomiához, hanem a zenéhez fűzték, úgy, hogy az igazságot zsoltárokban és énekekben hirdették". Elragadtatva szól a zene szépségéről és hatásáról Rhaw könyvéhez (Symphoniae jucundae, 1538.) írt előszavában is : „Oh micsoda dicső muzsika az, amellyel a Mindenható az ő égi énekmesterét, a kedves fülemilét és kisded tanítványait, az ezernyi madársereget a levegőben megajándékozta ! Mindegyik fajtának megvan a maga módja és melódiája, a maga édes pompás hangja és csodálatos koloraturája, melyet a földi ember sem utánozni, sem megérteni nem tud. Ezt látta lelkében Dávid király, midőn a 104. zsoltárban (12. v.) mondja: „Azok mellett lakoznak az égi madarak és a fáknak ágai közül szólnak". És mind ezek felett kitüntette Isten az embert ezzel a művészettel, hogy semmi sem fogható ahhoz, ha az ember hangja megzendül... Egy szóval a nemes zeneművészet Isten igéje után legnagyobb kincs a földön. Ez kormányozza gondolatainkat, szívünket és lelkünket. A bánatos szívűt felvidítja, a vadat és fékezhetlent megszelídíti, Dávid a hárfával űzte ki Saulból a gonosz lelket. Elizeus is, midőn prófétálni akart, előbb a hárfán játszót hívatott magához. Ezért akarták atyáink is mindenkor, hogy zene legyen a templomban". Ez a tárgy, a zene szépsége és szelídítő hatása annyira felindítá Luthert, hogy verset is zengett róla. Walther János zenekönyve elé 1538 (Lob und Preis der löblichen Kunst Musica) írta ezt „Frau Musica" címen s egyszersmind előszónak ajánlotta minden jó énekeskönyvhöz. Ebben is a zene által ébresztett örömöt mondja a földön legnemesebbnek. Ebben van a szállóigévé vált pár vers : „Hie kann nicht sein ein böser Mut, Wo da singen Gesellen gut". Szomorúság és