Payr Sándor: Luther és az egyházi ének. Debrecen 1928. (Különlenyomat a Theologiai Szemle 1926. és 1927. évfolyamából)

II. Luther, a zeneértő.

De ő ennél több is volt: zeneértő elméletben és gyakorlatban, sőt énekdallamaivat s egy-két zeneművével a zeneszerző nevet is kiérdemelte. Lássuk ennek bizonyságail életében és a zenére vonatkozó nyilatkozataiban. Mint rekordáló, a házak előtt ,,panem propter Deum" Istenjievében kenyeret kéregető diák is jól értett Luther az összhangzatos énekléshez. Mint az úgynevezett Currenda tagjai (Kurrentschűler) sokat gyakorolták magukat a zenében, mert hiszen á~templomi énekkarban is Magdeburgban és Eisenachban ők énekeltek. Még a vidékre, a'falvakba is kijártak négy hangon énekelni. Maga Luther beszéli el, hogy ilyenkor egyszer egy földmíves a házából kilépve igen nyers hangon kiáltott rajok; hol vagytok, fiúk ? Rémülve futottak el, holott a jó embernek kolbász volt a kezében s nekik akarta adni. Erfurtban is a humanista diákok körében virágzott a muzsika. Celtis Konrád és társai poétái összejöveteleiken Horatius ódáit énekelték. A klasszikus versformák dallamait azután a németek és magyarok is átvették. Több költőnk is írt egyházi éneket sapphói versformára. Ilyenek voltak például még később is : Szerelmes Jézus, vájjon mit vétettél és Krisztus Urunknak áldott születésén. A fiatal Luthert is Erfurtban mint vidám kedélyű muzsikust szerették társai. Itt történt, hogy egy kirándulás alkalmával Luther az akkori szokás szerint magával hordozott fegyverrel (talán tőrrel) véletlenségből megsebesítette magát s a combján egyik ütőerét is átmetszette. Míg e miatt a szobát kellett őriznie, azalatt tanulta meg a lantjaiéiul és periig tanítórnpstpr nóllríil Kpcőhh ppHi

ff a fuvolán is (

Querflöte. Querpfeiffe) megtanult játszani, amint ezt Walter feljegyzéséből tudjuk. Ugyanitt Erfurtban a zárdába való belépése előtt a búcsúestén 1505 jún. 16. társai^között lantjátékkal tolmácsolta lelkének borús hangulatát. Grisar jezsuita természetesen víg dáridónak szeretné ezt a búcsúzást feltüntetni. A zárdában is bő alkalma volt Luthernek magát ajzenében, különösen az éneklésben gyakorolni. A régi latin himnuszokat, a gregoriánus énekeket itt ismerte meg. Még szerzetesi fiatalabb korában mondotta Luther egy hárfásnak : „Inkább olyan dalt pengess, amilyent Dávid játszott. Ha Dávid feltámadna, csudálkoznék, h°gyl

az emberek a*zenének'mily magas fokára jutottak el. Ha Dávid hárfán játszott, az bizonyára úgy hangzott, mint a Magnificat anima^mea Dominum a 8-ik tónusban, mert Dávidnak bizonyára (schlecht) decachorduma volt". S még fiatal korában idézte Luther Virgiliust is : Tu calamos inflare leves, ego dicere versus. Gochlaeust már idéztük, aki szerint Luther a wormsi útján is 1521-ben Frankfurtban Jyagy Oppenheimben a* vendéglői szállásán lanton játszott és énekelt. Még rideg nőtlen és elhagyatott korában a wittenbergi zárda egyik cellájában történt az is 1523-ban, hogy Luther, a munkától és lelki vívódástól kimerülve elájult. Barátai, Rhaw György könyvnyomtató (a volt lipcsei kántor) és a szintén zeneértő Edemberger theologus a földön elterülve találták és csak zeneszóval tudták őt magához téríteni. Hálás szívvel kérte meg őtket, ha kedvük lesz a zenéléshez, csak látogassák meg máskor is minél többször. (Köstlin, I. 727). Házassága után pedig, midőn saját családi tűzhelye volt, akkor egész kis házi ének- és zenekart (Kantorei im Hause) gyűjtött maga köré. Szinte híresekké váltak ezek a családi zeneestélyek, melyek azután másfelé, még hazánkban is követőkre találtak. Maga Luther is énekelt, nem túlságosan erős, hanem tiszta, csengő tenor hangja volt. Barátja, Alber Erasmus brandenburgi szuperintendens mondja róla : „Luther jó muzsikus volt, finom, csengő, tiszta volt a hangja, akár énekelt, akár beszélt, nem volt kiabáló nagyhangú". (Köstlin, II., 518.) Márton és Pál fia is vele énekelt s valószínűleg a lánykája és neje is. Nagyobb társaság gyűlt össze asztalánál esténkint, diákok is voltak nála szálláson és így könnyen kikerült az ének- és zenekar. Luther már nőtlen korában mondta : „Ha gyermekeim volnának és módomban állana, nem csak a nyelveket és históriát, hanem az éneket és zenét is meg kellene tanulniok a mathematikával együtt". Most tehát ura is lett a szavának. Néha igen gondosan készültek a zeneleckére. Egyik barátjának, aki saját zeneszerzeményével ajándékozta meg, hálásan írta, hogy ő és az övéi asztal felett gyakorolják, de még sok hibát ejtenek ; „a mi művészetünk, úgymond, még igen csekély ;