Payr Sándor: Luther és az egyházi ének. Debrecen 1928. (Különlenyomat a Theologiai Szemle 1926. és 1927. évfolyamából)
II. Luther, a zeneértő.
reformációnak. Contzen Ádám jezsuita, Miksa bajor herceg gyóntatója, mondta : „Luther énekei több lelket öltek meg, mint iratai és beszédei." (Liber politicorum, 1620.) A kassai jezsuiták, Lubovienski és Pilgram még 1674-ben is azt mondják, hogy az eretnekeket „a római szent hittül az éneklésbeli zengésnek édesgetése vonta el, mintegy mézes madzaggal rajok kötvén a sok tévelygést". (Bogisich, Szegedi F. L. énekes-kve 7. 1.) De "az evang. egyház belső életében, templomban és házi áhítatosságban nagy hivatása voltba Luther által írt és szerkesztett énekeskönyveknek. A biblia és káté mellett ez lett az üldözött protestantizmus harmadik szentkönyve, mellyel az elnyomatás nehéz századait is átvirrasztotta. Luther különösen az énekeivel tudott az evang. híveknek úgy a szívéhez férkőzni. Énekírói munkásságának jelentőségét már a kortársak és a közel egykorúak is megértették. Befejezésül csak Selnecker Miklós lipcsei lelkész és tanár szavait idézem, aki énekeskönyvében 1578-ban ezt a találó jellemzést mondja Lutherről : „Wittenbergből, mint azl igazi Hebronból jöttek doktor Luthernek, ennek a drága embernek oktató és vigasztaló énekei, amelyekben a dallamnak, szónak, szövegnek és gondolatnak ereje és veleje van és mindent oly sajátszerű, művészi és épületes módon foglalt össze bennök, hogy azt kell mondanunk és bevallanunk : a Szentlélek volt bizonyára azok zeneszerzője és poétája ; valamint azt is, hogy ha dr. Luther Márton semmi más munkát nem végzett és Krisztus egyházának semmi mást nem hagyott volna maga után, mint csupán az egyházi énekeit és zsoltárait: úgy ez is elég volna, soha sem tudnánk neki eléggé megköszönni és meghálálni; elhallgatom a többi nagy és hasznos munkáját, amelyet Isten általa tett és adott nekünk, amelyhez hasonlót senki más ember által nem vitt véghez ezekben az időkben, úgyhogy Fülöp mester méltán szokta őt így nevezni: „A világ ez utolsó korszakának Illése, egyedül minden mindenekben." (Koch E. i. m. I., 243.) Ezeknél szebb és méltóbb szavakkal mi sem adózhatunk a jubiláris évben az énekköltő Luther emlékének. II. Luther, a zeneértő. írt-e^ Luther az énekeihez dallamokat is, miként ezt nálunk nem xsak Tinódi Sebestyén, hanem Batízi András és Sztárai Mihály is megtette ? Ez a kérdés tereli át figyelmünket^ Luther zenei tehetségére. A hagyomány ugyanis őt nemcsak költőnek, hanem nagy^ zenekedvelőnek, zeneértőnek, sőt zeneszerzőnek is mondja. Goldmark Károly, a kiváló magyar dalműíró művészi módon megzenésített egy kedves hangú versecskét, mely a zenének égi származását dicsőíti s Luther Márton neve alatt tette közzé : Oh szeresd a muzsikát, Mennyország az őshazája, Szent az ég ez adománya; Hol a kisded angyalok Nem ís földről származott, Magok is, muzsikusok. A vers ugyan nem Lutheré, de Anton Károly is „Luther und die Musik" című értekezésében közli az eredetiben (Wer sich die Musik erkiest) s szerinte is nagyon ráillik Lutherre, íme a költőt, ki a zene égi származását zengi, a hagyomány Lutherben keresi. Van a németnek egy szálló igéje is : Wo man singt dalass dich ruhig nieder, Böse Menschen haben keine Lieder. (Térj be oda bátran, hol dal csendül feléd, Gonosz embereknek nem hallod énekét.) Seume János német költő, a volt theologus kezdi így a versét (Die Gesänge) 1804. s már Bűchmann (Geflügelte Worte 130.) reámutat, hogy ezt a gondolatot Luther',, Frau Musica" verséből vette, ahol ezt mondja : Hie kann nicht sein ein böser Muth, — Wo da singen Gesellen gut. ( Nincs ott helye a véteknek, — Hol ifjak jól énekelnek). íme már a nép szája, a szóhagyomány is zenekedvelőnek mondja Luthert.
