Payr Sándor: Luther és az egyházi ének. Debrecen 1928. (Különlenyomat a Theologiai Szemle 1926. és 1927. évfolyamából)

I. Luther, az énekköltő.

betoldott, semmi elrontott. A rímek jók és könnyen folyók, a szavak találók és választékosak, a gondolat világos és érthető, a dallam és hang kedves és szívhezszóló, egyszóval minden dicső és pompás, hogy ereje és veleje van, buzdít és vígasztal és valóban hozzá hasonlót nem lehet találni, még kevésbbé, ami őt túlszárnyalná ; amint minden kegyes léleknek be kell vallani velem, hogy Isten ő általa a mi énekeskönyvünkben valami nagyot, csudálatosát és különöset ajándékozott nekünk, amiért mi néki mind örökké sem tudunk; elég hálát adni". (Koch E. i. m. I. 242.) e) Luther énekeinek elterjedése és az első evang. énekeskönyvek. Luther énekei ellenállhatatlanul hatottak és gyorsan közkinccsé váltak. Előhírnökei és terjesztői voltak ennek a házról-házra járó kántáló és rekordáló diákok, sőt az eneklőkoldusok is. Szenczi Molnár Albert mondja, hogy nálunk is a szegény diákok az ajtók előtt házánként és lakodalmokban is éneklettek és a könyvnyomtatás szűk volta miatt ezek lettek egyházi énekeink első terjesztői.

6 Majd pedig csakhamar röpíveken jelentek meg egyenként is Luther énekei. Ilyen énekescédulákról összegyűjtve jelent meg 1524 január havában a nyolcas énekfüzet (Achtliederbuch) Nürnbergben Gutknecht nyomdájában. Ebben négy éneke volt Luthernek: Jer örvendjünk keresztyének, Bűnösök hozzád kiáltunk, Óh, Úr Isten, tekints hozzánk, Szívében szól a balgatag. Ezt a nyolc éneket is felhasználva adtak ki élelmes erfurti könyvnyomtatók Luther tudta nélkül még ez évben két énekes kézikönyvet is (Erfurti Enchiridion, egyik „zum Farbefáss", másik „zum schwarzen Horn" címzett műhelyből), melyeknek 25 éneke közül már 18 volt Lutheré. Előszava is van e kettős kiadványnak, melyekben csak a sorrend eltérő s ezeket az Előszóval együtt eddig Justus Jónásnak tulajdonították, de tévesen, amint a Weimari kiadás kimutatja. Az Előszó e két Enchiridion célját abban jelöli meg, hogy a gyülekezet is olvassa belőlük és tudja meg, mit énekel az énekkar s az eddigi „méhzsongás" (a tétlen fecsegés és susogás) szűnjék meg a templomban. Az ismeretlen jól elértette Luther szándékát, mert ő csakugyan a jó énekkarok hallgatása és az énekszövegeknek a könyvből való olvasása által akarta az egész népet is éneklésre tanítani. (Koch i. m. I. 247. Weimari kiad. 35. k. 7. I.) . Nürnberg és Erfurt után még 1524 áug. havában magában Wittenbergben éspedig Luther szerkesztésében is jelent meg egy kiváló énekeskönyv (Geistliche Gesangbüchlein). Nem is egyszerű melódiák, hanem 32 német és 5 latin karének volt ebben, négy és öt hangra a tanuló ifjúság számára. És a szólamok száma szerint négy füzetben jelent meg. Ennek 32 német éneke közül már 24 volt Lutheré. Az egész könyvet Walther János torgaüi kántor segítségével Luther (és nem Walther) rendezte sajtó alá, amint Jonas és Bugenhagen féljegyzéséből (quos curávit doctor Martinüs excudi) kitűnik. Luther a „Tenor" feliratú füzetbe külön Előszót is írt. „Azért írattak ezek négy hangra, úgymond, hogy az ifjúságnak, amelyet különben is a zenében és igazi művészetekben kell nevelni, legyen Valamije, amiből az érzékies szerelmi dalok helyett valami üdvös dolgot tanuljön éspedig jókedvvel, amint ifjakhoz illik; azért is továbbá, mivel én nem vagyok azon a véleményen, hogy az evangeliom által minden művészet földre tapodtatnék és elpusztulna, miként néhány túlságosan szellemieskedő állítja ; hanem én minden művészetet, különösen a zenét szívesen akarom annak szolgálatában látni, aki adta és teremtette azokat." (Weimari 35, 474. 1.) íme mily helyesen vélekedett Luther már akkor a vallásnak és művészetnek viszonyáról. Luther ime az első ismert énekeskönyvét itt is a templomi énekkarok számára adta ki, hogy a szép melódiákat ezektől tanulja meg a nép. Nagyobb énekeskönyveket csupán a melódiák hangjegyeivel a nép számára csak később adott ki. 0 tehát nemcsak egyes énekeket, hanem a biblia és káté mellett egész •• Postilla Scultetica, Oppenheim 1617. 1. Irodtört. Közi. 1911, 258: