Payr Sándor: A Perlakiak négyszázados ároni háza. Budapest 1905. (A Luther-Társaság LII. kiadványa)

Bevezetés

nemes olyan hivatalt, a melynek betöltésénél a városi tanácsnak már kezdettől fogva, utóbb pedig minden egyszerű polgár, sőt jobbágy embernek is szava volt. Nyugalmat, biztos kenyeret igérő zárdái sincsenek a protestáns egyházaknak, melyekbe az atyafiság a világi gyönyörűségek minden skáláin keresztül gázolt főúri sarjat, férfiút és nőt, öreg napjaira, mint vezeklőt kényelmesen elhelyezhetne. A középnemesség soraiban azonban, melynek a magyar nemzet történetében oly kiváló érdeme van s a melynek gondolkodása is mindenkor önzetlenebb és ideálisabb volt, az elmúlt idők már több példát mutatnak arra, hogy egyes családok az Úr háza iránt való szeretetükkel kiváltak és több emberöltőn át is adtak az evang. egyháznak hű lelkipásztorokat. Sőt azok a nehéz, viszontagsággal teljes idők, melyeket a protestáns egyházak hazánkban átéltek, sokszor épen arra utalták őseinket, hogy az exponáltabb helyekre a nemesek közül választott lelkivezéreket állítsanak. Ne értsük félre a dolgot. Nem rendi elfogultság vezette itt egyházunkat, nem a testi származásnak adtak valamiféle elsőséget és kiváltságot őseink. E részben állott az írás szava már akkor is: „Az Isten nem személyválogató, hanem minden nemzetségben kedves néki akár kicsoda, a ki őtet féli és igazságot cselekszik" (Csel. 10, 34.). És azt sem feledték atyáink, a mit Pál apostol mondott: „Nincsen sem zsidó, sem görög, nincsen sem szolga, sem szabados, nincsen sem férj fiú, sem asszony között válogatás: mert ti mindnyájan egy vagytok a Jézus Krisztusban". (Gal. 3,28.). Hanem az üldöztetések kora, a kényszerűség szülte helyzet utalta egyházunkat arra,