Payr Sándor: A Perlakiak négyszázados ároni háza. Budapest 1905. (A Luther-Társaság LII. kiadványa)

Bevezetés

nemesebb élethivatást azonban sokszor lenézi és kicsinyít a világ. Sok előkelő ház még saját gyermekeit is elhanyagolja és műveletlen cselédekre bízza azok sorsát. A paedagogus tisztét a görögök eredetileg a rabszolgáknak szánták. És Rómában a nevelői nehéz élethivatást nem csak a megfáradt, elkeseredett tanító volt hajlandó a pogány istenek gyűlöletének tulajdonítani, hanem az a társadalom is, mely a népnevelőt kellőleg nem becsülte. A mennyei Atyát és a Megváltót a jó és hű pásztor nevével tiszteli az írás és a vallásos köztudat. A fejedelmek közül is a népek ítélete csak a jókat és nagyokat tünteti ki a „népek pásztora" tiszteletjelzővel. És a protestáns „lelkipásztor" megtisztelő nevére és állására világi nagyjaink, a főnemesek még sem vágytak még a vallásos élet virágkorában sem. Ennek okai között a fentebbi előítéleteken kívül különösen az anyagiasság nyomul előtérbe. A római egyház, mely az anyagi érdek előtt is fényes kaput nyit, a főrangú családok gyermekeire is nagy vonzóerőt gyakorol. És nem fogok tévedni, ha a római egyház és a mágnásvilág között tapasztalható szoros szövetségnek titkát egyfelől az egyház anyagi gazdagságában, másfelől pedig a főnemességnek az udvarral való összeköttetésében keresem. Egyéb okokra — a milyenek például, hogy a földi tekintélyek kultuszának leghívebb ápolója, a rendi kiváltságok leghívebb őre, a reactio leghívebb szövetségese a római katholicismus — most nem térek ki. A protestáns lelkészre fény, hatalom, gazdagság, kényelem, a világnak eféle kívánatos dolgai soha sem várar koztak. És nálunk, hol a rendi előítéletek mindig oly erősek voltak,* már hogyan is kereshetett volna a fő-