Payr Sándor: Fábri Gergely dunántúli evangélikus püspök és az 1751. évi vallási zavargás Vadosfán. Egyháztörténeti monográfia. Budapest 1894. (A Luther-Társaság XIX. kiadványa)

I. A dunántúli egyházak állapota Fábri korában

súlyos belső bajokkal is küzdenie. A 17. század második felében megtört egyházunk rendezetlen, fegyelmezetlen és tudományos műveltségben is jó részben hátramaradott állapotban lép át a következő századba. 1674. óta püspöke sem volt kerületünknek és szenczi Fekete István bizony csúfos emlékekkel feketítette be ezt a diszes állást. Méltán mondhatja ez időkről a jeles Ha}Tióczy: Annos, quot olim sub Babylonia Gens ex Abramo nata, tyrannide, Euphratis ad ripas gemebat Exil o misere gravata : Tot nostra, sacro jam sine Praesule, Trans flumen Istrum mater, ad incitos Conversa ferme luxit annos Tristia fata suae orbitatis. Csak egyes esperesek, ittdunántul hárman : a győri, kemenesalji és tolnai, kormányozzák a megfogyott és még egyre fogyó egyházakat. A püspökválasztást még a Károly-féle rendelet után is csak huzzák-vonják. Ostffy Mihályt, a kerületi felügyelőt, a pozsonyi koronázás ideje alatt már felsőbb helyről intik meg, hogy idegen vezetés alá fognak helyeztetni, ha superintendenst nem választanak. S mikor erre magukat nagy sokára elhatározzák, akkor meg kicsinyes okokkal akarják a megválasztott püspöknek beiktatását megakadályozni. *) Tóth SipJcovits Jánosra emberét megpróbáló munka várakozott, midőn a megvert és szétoszlott nyájnak pásztora lön. De ember volt a gáton. Erélyes, szervező munkájáról elismeréssel emlékeznek meg azon kornak történetírói. Kár, hogy püspöki pályája (1742—1746.) hosszabbra nem nyúlt. Utóda, Perlaky József, betegsége *) Lásd alább.