Payr Sándor: A balfi paplak és a két balfi papfi Amerikában. Történeti elbeszélés egy evangélikus papi család életéből. Budapest 1929.

A balfi paplak és a két balfi papfi Amerikában - VI. A régi paplak jó emléke. A balfi kénesforrás és a pap-fiak emésztő honvágya.

Harkáról, Sopronról. Reszketett az örömtől, midőn újra látta a soproni város tornyát, ,,mely alatt — írja — annyiszor futott át ifjúi gondatlansággal". Legjobban meghatotta Balfon a kis templom a temetői dombtetőn. Bizonyára kedves gyermekkori játszóhelye volt a környéke. A fürdői fasorral most is a Heller-gyümölcsös jut eszébe. „Mi ott sok vidám és boldog órát töltöttünk" — írja. Dollárokat küldött, hogy fényképeztessem le a régi balfi paplakot, az evang. templomot és apjuknak sírkövét 12—12 példányban nagyobb formában, hogy mindegyik gyermekének jusson belőle. A fényképezéshez én Kapuvárról az öccsét és húgát is odahívtam és Schrödl József lelkésszel magam és feleségem is a paplak elé álltunk. Elhiszem, mennyi könnyezéssel nézte az így készült képet a már sírja felé közeledő, de emlékeivel itthon élő és hazavágyó aggastyán. „Ez az a hajlék, írá, hova a Christkindlein a megvilágított karácsonyfával annyiszor betért hozzánk." Új szokás volt ez akkor, mert a karácsonyfát nálunk csak Mária Dorottya nádorasszony honosítá meg. A mostani alsó evang. templomot látva jegyzi meg: „Ebben prédikált apánk 45 évig, jól emlékszem reá, mikor a kőkeresztet feltették reá e felirattal: Renoviert 1833". Megküldte ő is utolsó ulmi lakóhelyük képét. Bizony csak szerény amerikai gyorsépítmény az a vasúti állomás mellett, amelynek vezetője a legkisebb fia volt. A világháború előtt, 1911. ápr. 28. halt meg 89 éves korában Ulmban. Két hónap múlva követte a felesége is. Kevéssel halála előtt felelt Henrik öccsének halálhírére. Szentírásbeli helyekkel vígasztala magát és idézi az énekverset: „Das arme Herz hienieden Von manchem Sturm bewegt, Erlangt den wahren Frieden, Erst wenn es nicht mehr schlägt." Szegény szívem, te annyi Vihartól hányt-vetett, A békét, ha dobogni Megszűnsz, majd felleled. És ezt főként magára értette. Húgát, ki később 96 éves korában hunyt el s a farádi evangélikus temetőben pihen, haláláig segélyezte, sőt ezt fiainak is meghagyta. Végigtekintve nagybátyáim amerikai útján, elmondhatom, hogy őket nem a honszeretet hiánya, nem nyereségvágy, hanem keserű kényszerűség hajtotta ki az új világba. Csak a legszükségesebbet akarták beszerezni becsületes munkával, hogy visszatérve itt önállóságra vergődhessenek. Mások is választották ezt az utat. Amerikába ment ki szerencsét próbálni 1832-ben Lenau Miklós is, a poéta, de csalódott. Testileg-lelkileg megtörten tért vissza. Az eperjesi Ke-